Valódi értéket teremtünk már 30 éve (x)

1989 történelmi időszakában, a rendszerváltás adta lehetőséget megragadva alakult meg a Béres Részvénytársaság. A cseppek gyártását id. Béres József indította útjára, ma pedig már a harmadik Béres-generáció is a vállalat sikerén munkálkodik. Interjú dr. Béres Józseffel, a Béres Gyógyszergyár elnökével.

HáziPatika.com: Honnan indult a cseppek útja?

A történetünk jóval a cég alapítása előtt kezdődött. 1972-t írtunk, amikor atyám kutatói munkája beérett, és megszületett a Béres Csepp , amelyet aztán számtalan támadás ért. Mégis sikerült tűzkeresztben átvészelnie a rendszerváltásig tartó 17 hosszú évet, ami elsősorban atyám hatalmas tudásra támaszkodó magabiztosságának, családunk feltétel nélküli mellette állásának, és barátai, hívei támogatásának volt köszönhető. Erőfeszítéseink nem lettek hiábavalók: a Béres Cseppet 2000-ben gyógyszerré minősítették, 2013-ban a hungarikumok közé választották.

Amikor a cég megalakult, kutató vegyészként dolgozott, és akadémiai karrier előtt állt. Mi indította arra, hogy a tudomány világa helyett egy bizonytalan sorsú vállalkozás mellé álljon?

Nagy dilemmát és lelki vívódást jelentett, hogy azt hagyom ott, amire gyerekkorom óta készültem, amit nagyon szerettem. Az egyetem elvégzése után vegyészként az MTA Központi Kémiai Kutató Intézetében kezdtem dolgozni, szintetikus szerves kémiával foglalkoztam. Megszereztem a doktori fokozatot, másfél évet dolgoztam az USA-ban, majd hazatérve folytattam kutatói karrieremet. Fiatalon lettem kandidátus. Az akadémiai állásom mellett a részvénytársaságban először csak félállásban vállaltam a munkát, de hamar beláttam, hogy a kettőt nem tudom együtt csinálni. Választanom kellett, és én atyám támogatása mellett döntöttem. Ez számomra erkölcsi késztetés volt, és soha, egyetlen pillanatig nem bántam meg.

A cég ma piacvezető szerepet tölt be számos szegmensben. Hogyan jutottak idáig egy kis vállalkozásból?

A rendszerváltással új gazdasági korszak kezdődött, ránk zuhant a "vadkapitalizmus", amihez az országban nem volt tapasztalat, meglévő tudás. Együtt alakultunk, fejlődtünk a kialakuló piacgazdasággal és jó válaszokat tudtunk adni a felmerülő kihívásokra. Atyám is azt vallotta, és én is azt vallom, hogy saját területünkön bármilyen jók vagyunk is, mindenhez mégsem érthetünk. Ezért egy felkészült, tehetséges csapatot gyűjtöttünk magunk mellé, amelyről ma is azt mondom: a sikereink legfőbb biztosítéka.

A profi menedzsment mellett a család is részt vállal a feladatokból?

Feleségem, Klára velem egy időben került a céghez. Amíg én főként az üzleti stratégiával foglalkozom, ő a vállalatunk kommunikációs tevékenységét irányítja, és alapítványunk elnökeként a társadalmi felelősségvállaláshoz kötődő tevékenységünket fogja össze. A jövőbe is bizalommal tekinthetünk, hiszen három gyermekünkből a két idősebb a vállalatcsoport felelős vezetői. Megnyugtató látni, hogy ők is kötelességüknek tekintik, hogy tovább vigyék a felmenők örökségét.

A családon kívül mi teszi büszkévé?

Nagy értéknek tartom, hogy sikerült megőriznünk stabilitásunkat és függetlenségünket. Magyarország legnagyobb hazai magántulajdonban lévő gyógyszergyára vagyunk. Felkészültek, tehetségesek a munkatársaink, nagyszerű csapat vagyunk, 150-féle saját fejlesztésű és gyártású termékünk van, készítményeinket világszerte ismerik és használják. Egyre mélyebben hiszem, hogy az ember dolga a világban - bármi legyen is a munkája -, hogy valódi értéket teremtsen. A cél az emberek javát szolgálni, ahogy atyámtól láttam, tanultam - valahogy így szeretném ezután is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, délelőtt északnyugaton lehet napsütés, majd délután északkelet felől némileg vékonyodik a felhőzet. Elszórtan várható eső, zápor, jégdarazápor, a nyugati határnál az ég is megdörrenhet. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk, a nap első felében a Nyugat-Dunántúlon, majd estétől néhol északkeleten erős lehet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között valószínű, de a tartósan borult vagy csapadékos részeken ennél pár fokkal hűvösebb maradhat az idő. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!