Nyílt nap a rákos megbetegedésekről

Elkerülhető a daganatok által bekövetkező halál, ha rendszeresen részt veszünk a szűrővizsgálatokon. Többek között erről, a lehetséges terápiákról és a rehabilitációról esik szó április 21-én, a daganatos betegségek nyílt napján.

Növekszik azoknak a száma, akik hosszú időn keresztül élhetnek együtt a tumoros betegséggel, illetve meggyógyulnak - így a rák nem számít feltétlenül halálos kórnak.

A Kor Kontroll Társaság, az Országos Onkológiai Intézet és a Magyar Rákellenes Liga által közösen megrendezett nyílt napon a szervezők szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a rossz statisztikák ellenére a rák nem a halálos betegség szinonimája, hiszen az esetek többségében akkor válik halálos betegséggé, ha nem ismerik fel időben.

Bár a szűréssel nem lehet kiküszöbölni a daganatos megbetegedéseket, számos daganattípus esetében olyan stádiumban lehet felfedezni az elváltozásokat, amikor azok még jó eséllyel gyógyíthatók, nem képeznek áttéteket, nem igénylik az életminőséget rontó szervcsonkítást.

Az ingyenes lakossági rendezvényre várják az érdeklődőket, akik az érdekes előadások mellett egészségügyi szűréseken is részt vehetnek.

Időpont: 2011. április 21. csütörtök, 9:30-14:30

Helyszín: Aranytíz Kultúrház, V. kerület, Arany János u. 10.

Bővebb információ:

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati, nyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!