Ismeretterjesztő előadássorozat

A Magyar Hospice Alapítvány ismeretterjesztő előadássorozatot, lakossági fórumot szervez "Élhető élet mindvégig" a súlyos állapotú betegek hospice szellemű támogatása címmel.

Helyszíne: Magyar Hospice Alapítvány, 1032 Budapest, Kenyeres u. 18-22.

Időpontja: 2002. második félév, minden hónap második keddjén 17-19 óra

A hospice speciális szellemiség, filozófia, a súlyos betegségben szenvedőkkel való együttélés, lehetőségek teremtése arra, hogy a beteg képes legyen spiritualitását átélni, fizikai, szellemi képességeit használni, élvezni. A hospice mozgalom törekvéseivel el szeretné érni, hogy a közvélemény figyelme forduljon a súlyos beteg és a velük élő családok problémái felé, a társadalom elfogadóan és tudatosan viszonyuljon a halálhoz.

A súlyos betegségben szenvedők, a betegekkel együtt élő családok erejükön felüli terheket vállalnak magukra, és kevés segítségben részesülnek. Mindenképpen szükséges a társadalmi tudat, hozzáállás formálása ebben a kérdésben. Ismeretterjesztő előadásaink segítséget szeretnének nyújtani a családtagoknak, információt nyújtani az érdeklődő laikusoknak.

A program rövid ismertetése:

Szeptember 10. 16-19 óra: Évadnyitó hangverseny a Budapest Hospice Házban - Palatin Eduárd, gitárművész

Öregen és betegen teljes életet élni – Dr. Polcz Alaine

Október 8. 17-19 óra: Kommunikáció súlyos állapotú betegekkel – Dr. Muszbek Katalin

November 12. 17-19 óra: Az életminőség javításának lehetőségei. A hospice szellemű otthoni ápolás. – Dr. Rubovszky Gábor, Szigeti Edit

December 10. 17-19 óra: A gyász és az ünnepek – Dr. Pilling János

A részvétel mindenki számára ingyenes.

További információ:

Simon Márta, Magyar Hospice Alapítvány, www.hospicehaz.hu/kepzes

Telefon: 436-0151, 388-7369

E-mail: [email protected]

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati, nyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!