Hosszú hétvégék 2026-ban: három pihenőnapot kapunk jövőre

Persze minden pihenőnapnak lesz egy "párja", amin le kell dolgozni a kieső időt.

Hosszú hétvégére valójában egészen sok esély van, hiszen ha egy ünnepnap hétfőre vagy péntekre esik, akkor máris ott a három napos hétvége, ha pedig keddre vagy csütörtökre, akkor (némi áthelyezéssel) négy napot pihenhetünk egyben – persze csak ha olyan típusú munkakörben dolgozunk. Úgyhogy általában így vagy úgy jól járunk, egyedül a szerdára eső munkaszüneti napok tolnak ki velünk – ilyenkor aztán szakíthatjuk meg a munkahetet hét közepén (kivéve, ha a szenteste szerdai, ahogyan épp jövőre lát). Hogy a jövő év hogyan alakul ebből a szempontból, azt már most tudni lehet – hivatalosan is megjelent a Magyar Közlönyben.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Összesen három munkanap-áthelyezésre számíthatunk, vagyis ennyi soron kívüli pihenőnapot kapunk meg. Ilyen lesz a január 2. péntek, mivel újév napja csütörtökre esik (persze 10-én aztán le kell dolgozni), augusztus 21. péntek, mivel Alkotmányunk ünnepe csütörtöki napon lesz jövőre (ezt augusztus 8-án pótolhatjuk), illetve idén szerencsésen miénk a szenteste is: december 24., persze e helyett is dolgozhatunk a szabályok szerint: december 12-én. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
testszag
6 szag, amellyel a test jelzi a betegséget – Ha ezt érzed, irány az orvos!
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +31 °C
Minimum: +14 °C

Nyugat, délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, de ezzel együtt is várható napsütés - a legtöbb a Tiszántúlon. A nap második felében kissé növekvő eséllyel lehet számítani - főképp az északnyugati tájakon - kisebb esőre, záporra, illetve zivatarra, ám várhatóan az ország nagyobb része szárazon marad. Nagy területen élénk, a Dunántúlon és a középső tájakon helyenként erős lesz a déli, délnyugati szél. A zivatarokat viharos széllökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között várható. Késő estére általában 20 és 25 fok közé hűl le a levegő. Ma melegfronti hatásra számíthatunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik szervünk szűr meg naponta 180 liternyi folyadékot? Teszteld, mennyit tudsz az emberi testről! Minden szervünk nélkülözhetetlen szerepet játszik szervezetünk működésében, mégis számos meglepő érdekességet kevesen ismernek velük kapcsolatban.
kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!