Filmklub siketeknek és nagyothallóknak az Örökmozgóban

Szemfüles címmel hatrészes vetítéssorozat indult siketeknek és nagyothallóknak az Örökmozgó Filmmúzeumban hétfőn. A filmek mindegyike feliratos. A következő vetítés április 22-én lesz.

Az Odeon Kft. szervezésében hetente-kéthetente jelentkező filmklubban az élet meghatározó kérdéseit kutató alkotásokat tekinthetnek meg az érdeklődők. A 18 órakor kezdődő vetítések után filmes szakemberek részvételével tartanak beszélgetéseket, melyeket jelnyelvi tolmács akadálymentesít. A klub moderátora Schreiber András filmkritikus - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

Április 22-én Naoko Ogigami 2007-es rendezése, a Rövidlátók című mozgókép várja a közönséget. A spiritualitásban bővelkedő filmben Taeko tavaszi fáradtságára hivatkozva ellátogat egy szigetre, ahol számára ismeretlen szokásokkal, emberekkel ismerkedik meg.

Joachim Trier 2006-os Szerzők című filmjében egy szerelmi háromszög és két jóbarát, Erik és Phillip története elevenedik meg május 6-án. A fiúk rajonganak az irodalomért és sikeres írók akarnak lenni. Első regényeiket egyszerre fejezik be, de míg Phillip írását publikálják és bestseller lesz, Erik regényét minden kiadó visszautasítja.

Május 13-án John Hillcoat 2005-ben készült Az ajánlat című filmjét vetítik. A történetben Charlie Burns törvényen kívüli banditát és kisebbik testvérét elfogják. A kapitány ajánlatot tesz nekik, de akárhogy döntenek, a vérfürdő elkerülhetetlen.

Fernando Eimbcke 2004-es alkotását, a Kacsaszezont május 27-én láthatja a közönség. A lakótelepen játszódó filmben két 14 éves kamasz próbálja eltölteni szülői felügyelet nélkül a vasárnapját. Philippe Claudel 2008-as filmje Oly sokáig szerettelek címmel június 10-én látható, a történet a 15 éves börtönbüntetésből szabaduló Juliette történetét mutatja be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +20 °C
Minimum: +11 °C

Miután a felhős tájakon is szakadozik, csökken a felhőzet napos idő várható felhőátvonulásokkal. Főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, de néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!