Cegléd egy napra az egészség fővárosa lesz

Öt éve indul útjára a Richter Egészségváros elnevezésű ingyenes családi programsorozat, amelynek idén elsőként Cegléd ad otthont. A Szabadság téren egy nap alatt számtalan ingyenes szűrővizsgálaton, egészségügyi tanácsadáson vehetnek részt a látogatók.

A szabadtéri rendezvényen mindenki megtalálja a helyét: a szórakoztató színpadi programok mellett a kisebbeket kézműves sarok, arcfestés, bábszínház várja, a felnőtteknek pedig többek között fitnesz, gyógytorna és érdekes előadások nyújtanak felüdülést a szűrések között, vagy akár lehetőségük nyílik beszélgetni Béres Alexandrával és Rudolf Péterrel. Az Egészségvárosban tartalmas szórakozás mellett minden résztvevő hozzájárul a Richter Gedeon gyógyszercég által felajánlott 2 millió forintos alapadomány növeléséhez, amellyel a kórház új ultrahang készülékének vásárlását támogatják.

Teljes körű szűrővizsgálat már egy nap alatt

Az egészség megőrzésének az egészséges életmód mellett elengedhetetlen része a rendszeres szűrővizsgálat. A tavasz és a nyár beköszöntével érdemes egy teljes körű kivizsgálást végeztetni, amelyre most lehetőség van akár egyetlen nap alatt, elkerülve a kellemetlen szervezést és várakozást. Május 11-én, szombaton 10.00 órától egész napos szabadtéri programokkal várják az érdeklődőket Cegléden, ahol szűrővizsgálatokon és egészségügyi tanácsadásokon vehetnek részt a Szabadság térre látogatók: prosztata (PSA) szűréssel, vérnyomásméréssel , asztma szűréssel, neuropátiás fájdalomszűréssel.

Egész napos kikapcsolódás a család minden tagja számára

A szűrővizsgálatok mellett érdekes programokkal várják az egész családot, amíg a felnőttek szűrnek a színpadi műsorok mellett, a kisebbeket bábszínház, kézműves sarok, arcfestés várja. Aki pedig egy kis szombati kikapcsolódásra vágyik, az meghallgathatja az érdekes előadásokat, megnézheti az elsősegély bemutatót, beállhat gyógytornázni, kipróbálhatja a fitnesz eszközöket vagy akár együtt tornázhat Katus Attilával.

A nőkről való gondoskodás jegyében a hölgyeknek kiemelt programokkal kedveskednek a szervezők, a Richter a Nőkért Program keretében beszélgethetnek Béres Alexandrával, aki praktikus életviteli tanácsokkal szolgál, valamint Rácz Zsuzsa írónővel, akitől szívbe markoló történeteket ismerhetnek meg a Richter Terézanyu pályázat kapcsán. A ceglédi Egészségvárosban tiszteletét teszi dr. Gyarmati Andrea is, olimpikon, gyermekorvos és a Richter Aranyanyu Díj zsűritagja, akivel szintén a Richter a Nőkért sátorban találkozhatnak a látogatók. A beszélgetések között "Nőnek lenni jó" témájú játékos vetélkedőkkel várja az érdeklődőket Mann Dániel.

Az elmúlt évek során számos ismert személy állt a kezdeményezés mellé, így aki ellátogat a Richter Egészségvárosba, találkozhat még Jaksity Kata műsorvezetővel, Rudolf Péter színművésszel, valamint nem mindennapi módon, biciklin tekerve kérheti kedvenc slágerét Garami Gábortól a Class FM élő kívánságműsorában. A rendezvényen színpadra lép továbbá az Maglódi Mazsorett Csoport, Jam Land Hip-Hop Tánciskola, valamint a Relevé Tánciskola is.

Új ultrahang készülék a Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézetnek

A városlakók ráadásul nem csak egészségükért tehetnek szombaton, a Richter kétmillió forint alapadományt ajánl fel a Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet számára a Központi Röntgen osztály diagnosztikai tevékenységének fejlesztését szolgáló általános ultrahang készülék megvásárlásához, amely összeget minden látogató részvételével és minden egyes aktivitásával további 300 forinttal növelhet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati, nyugati megyékben lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!