Probiotikus fagylalt fogszuvasodás ellen

A probiotikus fagylalt statisztikailag szignifikáns mértékben csökkenti a fogszuvasodással összefüggő mikroorganizmusok szintjét a nyálban, ahogy azt egy közelmúltban végzett kutatás kimutatta.

Kutatók szerint az eredmények a probiotikus baktériumok ideális hordozójának számító tejtermékek fokozottabb felhasználásához vezethetek. Ez segíthet a fogszuvasodás gyermekkori megelőzésében.

A kutatás során tizenkét és tizennégy év közötti gyermekeket vizsgáltak, akik nem szenvedtek klinikailag kimutatható fogszuvasodásban.

A kutatásban használt probiotikus fagylaltot a Bifidobacterium lactis Bb-12 és a Lactobacillus acidophilus La-5 fagyasztott törzseinek felhasználásával készítették el. A probiotikus és a nem probiotikus (kontroll) fagylalt vanília ízesítéssel készült.

A résztvevőket két csoportba osztották, és megkérték őket, hogy naponta kétszer mossanak fogat. A fagylaltot minden nap dél körül szolgálták fel a diákoknak tíz napon keresztül, és a kutatók elmondása szerint természetesen nem fordult elő olyan eset, hogy valaki elutasította az elfogyasztását.

A nyálminták vizsgálatából az derült ki, hogy a probiotikus fagylalt jelentős mértékben csökkentette a fogszuvasodással összefüggő mikroorganizmusok szintjét a nyálban.

A kutatók szerint az eredmények mindenesetre azt bizonyítják, hogy a probiotikus fagylalt alternatív stratégia lehet a patogén baktériumok probiotikus baktériumokkal történő felcserélésében, amit ki lehet használni a fogszuvasodás megelőzésében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.