Gyomorrontás, Covid, HPV, majomhimlő: súlyos betegségeket okozhat a törölköződ

Több komoly betegséget is elkaphatsz a törölköződ közvetítésével. A textília bolyhai között ugyanis hosszú ideig életképesek maradhatnak egyes kórokozók – állapították meg brit tudósok.

Száz emberből 33 csak havonta cseréli le a törölközőjét, de a többség is legalább egy hétig használja ugyanazt a textíliát. Az emberi test felületén, illetve a bélrendszerben megtalálható egyes mikrobák viszont remekül megélnek a nedves frottírbolyhok között, így akár komolyan meg is betegíthetik a törölköző használóit – írta meg a BBC.

fiatal nő törölközik
A törölköző bolyhai között hosszú ideig életképesek maradhatnak egyes kórokozók. Fotó: Getty Images

Ezerféle kórokozó élhet a törölköződön

Brit tudósok eredményei szerint legalább ezerféle különböző baktérium, vírus és gomba található egy olyan törölközőn, amelyet egy héten át használnak. Előfordulhatnak egyebek mellett az alábbiak:

Mikor jelent igazi veszélyt a használt törölköző?

A fenti kórokozók a leginkább akkor tudnak megbetegíteni a törölköződ közvetítésével, ha

  • immunrendszered jelentősen legyengült,
  • seb található a bőrödön,
  • túl erősen dörzsölöd a bőrödet a törölközővel, felsértve ezzel a védelmet jelentő hámréteget,
  • a mikrobával szennyezett kezeddel vagy textíliával hozzáérsz a szemedhez, szádhoz, arcodhoz.

Elég lenne háromhavonta mosni a törölközőt?
A brit felnőttek 44 százaléka legalább három hónapig használ egy törölközőt, mielőtt kimossa azt, mintegy 20 százalékuk pedig havi egyszer dobja a mosógépbe a törölközőit. Vajon elég ilyen időközönként mosni valamit, amelyet naponta használunk? Mutatjuk, mit gondol erről a szakértő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
cékla hatásai
Nem hinnénk, de ezt teszi a cékla a szervezetünkkel
hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák első jelei: a hátfájás és az étvágytalanság is árulkodó lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +0 °C

Az ország felhős, borongós délnyugati felén is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, kisüt a nap, míg a kezdetben napos északkeleti, keleti országrészben gomolyfelhők képződnek, melyek estére feloszlanak. Összességében általában sok napsütés várható. Csapadék nem valószínű, legfeljebb elvétve fordulhat elő csepergés, kisebb zápor. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 1 és 10 fok közé hűl le a levegő. Szombaton már nem várható aktív fronthatás, a pénteki hidegfront hatása fokozatosan megszűnik.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!