Szédítő tempóban drágulnak az élelmiszerek

Januárban 7,9 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest. Főként az élelmiszerek drágulása növelte az inflációt.

Januárban 7,9 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest, a fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,4 százalékkal nőttek. Utoljára 2007. augusztusban volt ennél nagyobb az infláció - olvasható a KSH jelentésében .

Harmadával emelkedett egyes élelmiszerek ára

Az élelmiszerek ára átlagosan 10,1 százalékkal nőtt a tavalyi évben, néhány termékért azonban jelentősen többet kell fizetnünk, mint 2021 elején.

  • Az étolaj ára 33,4 százalékkal emelkedett;
  • A liszt ára 31 százalékkal nőtt;
  • A margarin 21,2 százalékkal drágult;
  • A kenyér és a baromfihús is 18-18 százalékkal kerül többe a boltokban;
  • A tejtermékekért 17,2 százalékkal fizetünk többet;
  • A száraztésztá ára pedig 15 százalékkal emelkedett.

A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 7,7, ezen belül a dohányáruk 10 százalékkal drágultak. A szolgáltatások díja 5,2 százalékkal emelkedett, ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 16,3, a járműjavítás és -karbantartás 10,7 százalékkal került többe.

Az árak már egyetlen hónap alatt, december és január között is 1,4 százalékkal emelkedtek meg. A felsorolt termékek közül egyedül a ruházkodási cikkek ára csökkent ebben az időszakban (1,7 százalékkal), köszönhetően a szezon végi kiárusításoknak - írja a KSH.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +23 °C
Minimum: +8 °C

A nappali gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütésre számíthatunk, azonban a nap második felében az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak. Legfeljebb néhány helyen fordulhat elő futó zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 10 és 16 fok közé hűl le a levegő. A nap során hidegfronti hatás lesz a domináns, ami sokaknál okozhat majd kellemetlen panaszokat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra