Pilóta keksz: brutális áron tér vissza

Sokan keresték a boltok polcain a Pilóta kekszet az elmúlt hónapokban, na ők most örülhetnek. Ám az új árazásnak már kevésbé: akár háromszor annyiba is kerülhet, mint korábban a Napi.hu értesülései szerint.

Visszatért a boltokba a magyarok egyik kedvenc keksze, a Pilóta, ám az új árak láttán sokan a közösségi médiában adtak hangot nemtetszésüknek – írja a Napi.hu. Tavaly októberben kezdődtek a gondok, amikor a Mondelez Hungária Kft. elismerte, hogy a gyártókapacitásaikat érintő nehézségek, illetve az ágazatot is sújtó alapanyag- és csomagolóanyaghiány miatt nem tudják kiszolgálni a keresletet. Ekkor tűntek fel a nyerészkedők: szinte valamennyi, használt termékek értékesítésére szolgáló oldalon volt eladó Pilóta keksz. Volt, aki közel 2 ezer forintért kínált egyetlen csomagot.

Tavaly nyárig stabilan 299–349 forint között mozgott a minimumár. A jelenlegi árszínvonal mellett azonban 849 forint alatt sehol sem lehet kapni a kekszből, ennél csak drágábban vehetjük meg. 

Az infláció begyűrűző hatásai a Pilóta előállításának költségeire is hatással voltak. Drágult az alapanyag, a csomagolóanyag, a logisztikai költségek, a humán erőforrás költsége. Ez utóbbi a Pilóta esetében különösen fontos tényező – mondta el Grzegorz Lis, a Mondelez Hungária Kft. ügyvezető igazgatója, kiemelve, hogy a búza és a kakaó ára is jelentős hatással volt az árváltozásra.

Ha kipróbálnál egy pofonegyszerű házikekszet, ehhez itt adunk tippet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már határozottabban is szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!