A UCL antropológusainak csoportja több mint egy éven át dokumentálta Írországtól Kamerunig a világ kilenc országában az emberek okostelefon-használati szokásait, és arra jutott, hogy az emberek ugyanúgy éreznek az eszköz iránt, mint ahogyan otthonuk iránt. "Az okostelefon már nem egy használati tárgy, hanem olyan, mint egy hely, ahol élünk. Ennek hátulütője az emberi kapcsolatok számára az, hogy bármikor, legyen az egy együtt töltött étkezés, egy találkozás vagy közös program, a velünk lévő személy egyszerűen csak eltűnhet, ##>>##hazamehet##<<## az okostelefonjához" - fogalmazott a kutatást vezető Daniel Miller.
A viselkedés és az általa okozott frusztráció, csalódottság vagy éppen sértettség az, amelyet a közelség halálának nevezünk. Megtanulunk együtt élni azzal a veszéllyel, hogy még ha fizikailag együtt is vagyunk, társas szempontból, érzelmileg egyedül lehetünk - mondta a szakértő. A tudósok vizsgálatukban más kutatásokkal ellentétben az idősebb felnőttekre összpontosítottak, "akik sem fiatalnak, sem idősnek nem tartják magukat".
Az okostelefon lehet - talán a munkahely mellett - a konkrét otthon egyetlen konkurense, melyben időt töltünk ébren. Kiemelik a kutatók azonban azt is, hogy az okostelefon nyújtotta "otthon" messze nem a pihenés színteréül szolgál, mivel állandóan megszakíthatja a munkahelyi kommunikáció vagy valamilyen közösségi média. A megfigyelések szerint az okostelefon csökkenti a valódi otthon elsődleges menedékként betöltött funkcióját. Az alkalmazottaktól sok helyen elvárják, hogy a munkahely elhagyása, a munka befejezése után is elérhetők maradjanak. Egy gyerek, akit társai piszkálnak, zaklatnak, ma már kevés nyugalmat találhat - ha találhat - otthonába hazatérve.
