Ön már leadta? A NAV figyelmeztet

Mintegy negyedmillió szülő hiányzó adatait várja az adóhivatal, hogy jövőre vissza tudják utalni részükre a személyi jövedelemadót.

Még több mint két hét van hátra a februári adóvisszatérítéshez szükséges nyilatkozatok kitöltésére, de már beérkezett a félmilliomodik VISSZADO-nyilatkozat. Az adóhivatal december 31-ig még mintegy 250 ezer szülő nyilatkozatát várja. Az összegek csak akkor érhetnek célba, ha az adóhivatal ismeri a jogosultak bankszámlaszámát, vagy a postai címét - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

fam
Az adóvisszatérítés az esetek jelentős részében automatikus. Fotó: Getty Images

A szülők jelentős részének ki se kell tölteni a nyilatkozatot, csak annak van teendője, aki családi kedvezményre jogosult, de a családi pótlékot nem ő kapja kézhez. Így például ha az édesanya kapja a családi pótlékot, akkor neki nem, de a házastársának ki kell töltenie a nyilatkozatot azért, hogy február 15-ig megkapja az adóvisszatérítés összegét.

Azoknak a szülőknek, akik lekésik a december 31-ei határidőt, az adóhivatal által elkészített bevallási tervezetet ki kell majd egészíteniük a kiutalási adatokkal, és ebben az esetben a visszatérítést a NAV az általános szabályok szerint, a bevallás beérkezésétől számított harminc napon belül, de legkorábban 2022. március elsején utalja ki.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Északnyugat felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, estétől nagyrészt kiderül az ég, de délnyugaton és helyenként északon, északkeleten még éjjel is maradhatnak felhős körzetek. A nappali csapadék késő estére lecseng, utána száraz idő várható. Az északnyugati szél időnként élénk, estig néhol még erős is lehet.Késő estére általában 13 és 23 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 13 és 18 fok között alakul, de a hidegre hajlamos, szélcsendes északi, északkeleti tájakon ennél több fokkal hidegebb lehet. Szombaton napközben egy hidegfront vonul át az ország felett, ami kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.