Még mindig nincs fűtés a Szent János kórház pszichiátriáján

Nem fogadnak új betegeket a Szent János kórház pszichiátriai osztályán, mert továbbra sem működik a fűtés.

Ahogy azt mi is megírtuk, október közepén derült ki, hogy a Szent János kórház négy osztályán nem működött a fűtés. A problémán dolgoznak, három osztályon már megjavították, azonban a pszichiátrián továbbra sem működik a fűtés. Ezt a kórház is megerősítette az RTL Híradónak.

fűtés Szent János kórház
Hetek óta nem megy a fűtés a pszichiátrián. Fotó: Getty Images

Azt írták, hogy a megjavításáig nem fogadnak új betegeket az osztályon, az ellátást pedig addig más kórházak vették át. A pszichiátrián lévők egy részét – akik állapota azt engedte – hazaküldték, és csak azokban a kórtermekben maradtak betegek, ahol „a fűtés javítása, a radiátorok cseréje már megtörtént”.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok a délelőtt folyamán feloszlanak, és túlnyomóan derült lesz az ég. Az ország északkeleti felén lehet a déli, kora délutáni órákban átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet az Alföldön élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!