Ételosztás: hiába a két fizetés, egyre több család áll sorba

Az Ételt az Életért Alapítvány karácsonyi élelmiszerosztó kampányát Szegeden zárta, ahol kétszáz családnak tudtak segíteni adományaikkal.

Ma már olyan családok is sorban állnak ételadományokért, ahol mindkét szülő dolgozik, mégsem elég a pénz a napi megélhetésükre – mondta a Krishna hívők közösségének szóvivője, Szilaj Péterné az RTL Híradónak. Az Ételt az Életért Alapítvány 35. szeretetlakomájának utolsó, szegedi ételosztása délben kezdődött, de már reggel nyolctól sorban álltak a rászorulók, és percek alatt elfogyott a kétszáz karszalag, amellyel ételhez tudtak jutni. A karácsonyi kampányt november végén kezdték Szegeden, azóta öt városban tízezer csomag, azaz hatvan tonna élelmiszert osztottak szét a rászorulóknak.

Az élelmiszer-pazarlás csökkentését és a nélkülözők közvetlen támogatását segíti a Munch, a Tesco és az Élelmiszerbank projektje. Ingyen kapnak ételt a rászorulók ezzel az alkalmazással.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!