Magyarország költi az egyik legkevesebb pénzt nyugdíjra

Csupán két ország van Európában, amelyik GDP-arányosan kevesebb összeget fordít az idősek ellátására.

A gazdaság méretéhez viszonyítva Magyarország költi az egyik legkevesebb pénzt nyugdíjra az európai országok közül - idézi az Eurostat adatait a hvg.hu. Az uniós statisztikai hivatal most tette közzé az erre vonatkozó 2021-es adatokat. Ezek alapján az EU országaiban átlagosan a GDP 12,9 százalékát költötték ilyen ellátásokra, míg Magyarország csupán 7 százalékot.

Az Eurostat táblázata szerint legnagyobb arányban a görögök költenek a nyugdíjakra, a bruttó nemzeti termék 16,4 százalékát. Szintén 16 százalék felett költenek az olaszok is, de még az osztrákoknál is 15 százalék megy el erre. 

A listát Írország zárja, ahol mindössze 4,5 százalék ez az arány, Máltán pedig 6,4 százalék. Magyarország a maga 7 százalékával a harmadik legalacsonyabb számot produkálja.

2021-ben az EU lakosságának 27 százaléka kapott nyugdíjat, a kedvezményezettek 80 százaléka idős korából eredően, a kifizetett nyugdíj 80 százaléka is nekik járt. A második legnagyobb kedvezményezetti kör az özvegyeké, a kifizetések 12 százaléka volt ilyen nyugdíj.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!