Lecsaptak a hatóságok az illegális balatoni stégekre

November elsejéig kellett a Balatonból kiemelniük a tulajdonosoknak a víziállásokat, stégeket. A jegesedéskor, téli viharokban széteső, eldőlt, víz alá kerülő részek ugyanis komoly veszélyforrássá válhatnak.

Az engedéllyel rendelkező bejárók stabil, parthoz kapcsolódó, masszív anyagból készült vagy nádassal védett részeit nem kell eltávolítani, a nyílt vízbe érő részeket azonban igen. A jogszabály szerint a vízben hagyott víziállások november elseje után már nem engedélyezettek, így azokat a vízügy eltávolíthatja, akár feldarabolva, és ennek komoly ára is van – figyelmeztetett Kravinszkaja Gabriella, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság balatoni kirendeltségének vezetője.

Balaton, ősz, Balatonszárszó, vízpart
A tél előtt ki kell emelni a Balatonból a víziállásokat, stégeket. Fotó: Getty Images

Hozzátette, a főként nádasokba vágott illegális vízbejárók, elhagyott csónak- és hajónehezékek, horgászkarók, cölöpök és kint hagyott víziállások miatt tarthatatlanná vált a helyzet több tóparti településen. A vízi polgárőrséggel és több önkormányzattal már tavaly összefogtak, aminek köszönhetően Gyenesdiás, Balatongyörök és Vonyarcvashegy vízpartján is felszámolták az illegális bejárókat. Vonyarcvashegy volt zagyterületén hét építményt és néhány bejárót is el kellett bontatni. A tihanyi, illetve paloznaki pusztuló nádas kapcsán elmondta, az elmúlt hetekben drónnal is felmérték a növényzetet, a benne található több mint húsz illegális bejáró mind magánházakhoz vezet, amelyek tulajdonosait azonosították. Három esetben állami terület engedély nélküli használatát is megállapították, ezekben az ügyekben most indulnak az eljárások.

A Balaton déli partján sokkal több az illegális stég, vízbejáró. Ezek felszámolását tavasszal kezdte el a vízügy. Az egyik legproblémásabb partszakasz a balatonmáriafürdői, ahol 7-8 kilométer hosszan 142 engedély nélküli bejárót vagy víziállást találtak. Itt Kravinszkaja szerint példaértékű kompromisszumos megoldás született a közelmúltban 21, az önkormányzat által is támogatott utcavégi bejáró fennmaradásának ügyében, amelyek közösségi stégként való üzemeltetéséhez mind a vízügy, mind az illetékes hatóság hozzájárult. Az érintett közösségek eddig 15 esetben éltek a legalizálás lehetőségével. A többi illegális bejárónál – ha a tulajdonos nem távolítja el – a vízügy teszi meg a szükséges lépéseket.

A balatoni nádasok védelmében is fontos lenne, hogy a településeken korlátozzák a stégek számát – hívta fel a figyelmet az ősz elején Tóth Viktor limnológus szakember.

A kirendeltségvezető megjegyezte, a fennmaradásra úgy adtak engedélyeket, hogy körülbelül 250 méterenként le lehessen jutni a vízhez bárkinek Balatonmáriafürdő 9 közösségi strandján vagy a közösségi bejáróstégeken. A hatóság méltányosan járt el két balatonfenyvesi bejáró fennmaradásának engedélyezésében is, amely kérelmeket korábban védett nádas érintettsége miatt elutasítottak. Mindkét bejáró gyerektáborokhoz tartozik, ahol nyaranta több ezer gyereket, köztük sérült gyerekeket is nyaraltatnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.