Kiderült, mikor nyit a Vörösmarty téri karácsonyi vásár

Már nem kell sokat várnunk, és ellátogathatunk a karácsonyi vásárra a Vörösmarty térre.

November 17-től újra karácsonyi díszbe öltözik a Vörösmarty tér. A közepén lévő Vörösmarty-szobor átlátszó "hógömbbe" burkolva áll majd, a szobor köré pedig ledfal épül, amely multimédiás információs pontként is szolgál, és a látogatók egy QR-kóddal aktiválható közösségi játékban is részt vehetnek.    

A Kristálypalotán óriási karácsonyfa dekoráció lesz látható, valamint a téren egy ingyenesen igénybe vehető kisvasút is üzemel majd: az arra felülő családok testközelből gyönyörködhetnek az Oroszlános kút ünnepi díszítésében. A látogatókat fényinstallációk is várják az Alice Csodaországban mesealakjaival.   

karácsonyi vásár Vörösmarty tér
Másfél hónapon keresztül lesz látogatható a vásár. Fotó: Getty Images

A Vörösmarty Classic Xmas gasztronómiai kiállítói a hagyományos magyar étel- és italkultúra karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó ételeit kínálják a közönségnek. A szervezők - mint írják - idén is gondoskodtak róla, hogy mindenki a pénztárcájának megfelelő ételt, italt választhassa, lehet majd borpárosítással ajánlott menüt is kérni, és minden nagykonyhánál elérhető lesz naponta egy olyan étel, amelyet 1500 forintos fix áron vásárolhatnak meg a látogatók.    

A kézműves kiállítók a hagyományőrzés jegyében válogatják össze tradicionális, kézműves termékeikből álló portékájukat, de lesz egy edukációs helyszínként szolgáló kézműves ház, ahol az érdeklődő gyerekek hétvégente foglalkozásokon vehetnek részt.A szervezők a kiállítók mellett támogatói helyet biztosítanak a Heim Pál Gyermekkórháznak is.    

A Vörösmarty Classic Xmas december 31-ig várja az érdeklődőket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.