Íme a boltok kötelező akcióinak részletei

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium társadalmi egyeztetésről adott ki közleményt, amelyben pedig már a konkrét utasításokat fogalmazták meg.

Görög és francia példákra hivatkozva adta ki közleményét a Nagy Márton vezette Gazdaságfejlesztési Minisztérium, amelyben a „szankciós infláció” letörését célozva ismertetik a jelentősebb bevétellel rendelkező kiskereskedelmi üzletek kötelező akcióinak részleteit – írja a Népszava.

akció, élelmiszervásárlás, infláció, Gazdaságfejlesztési Minisztérium, Agrárminisztérium, élelmiszer
Bizonyos termékekhez olcsóbban, míg másokhoz drágábban juthatunk majd hozzá. Fot: Getty Images

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium és az Agrárminisztérium kidolgozta a részletszabályokat, a tervezet társadalmi egyeztetése még a mai napon megkezdődik – írták a minisztérium közleményében, amelyben ezt követően konkrétumok sorozata következik.

A vonatkozó kormányrendelet tervezete egyebek mellett az alábbiakat rögzíti a kötelező akciózásról:

  • A kötelező akciózást a kereskedők 2023. június 1. és 2023. szeptember 30. között kötelesek bevezetni.
  • A kötelező akciózás a TEÁOR szerinti „4711 - Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem” megjelöléssel feltüntetett tevékenységet folytató azon kereskedőkre vonatkozik, amelyek 2021-es árbevétele meghaladta az 500 millió forintot.
  • A kötelező akciókra heti rendszerességgel kell sort keríteni, az akciós időszak a hét csütörtöki napján 0 órától a következő hét szerdai napján 24 óráig tart.
  • Húsz akcióköteles termékkategóriát határoztak meg, ezek közül néhány: baromfi-, sertés- és marhahús, tej, tejföl, sajt, kenyér, péksütemények, száraztészta, rizs, friss gyümölcs és zöldség, készételek, valamint fűszerek. A kereskedő az akciózás időtartama alatt a kötelező akcióval érintett termék vonatkozásában köteles abból megfelelő mennyiséget árusítani és készleten tartani.
  • A fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzése folyamatos lesz, az előírások megsértése az adott esettől függően 500 ezer és 3 millió forint közötti bírságot vonhat maga után.

A közleményben azt írják, hogy a kormány a „vásárlók érdekében” az új intézkedéstől azt várja: „az árak csökkentésével és a versenyhelyzet fokozásával megállítható lesz a túlárazás és a spekuláció”, így elméletük szerint már a közeljövőben tovább mérséklődhet az infláció. Az előrejelzések szerint azonban a többség ugyanannyit hagy majd a kasszáknál, mint korábban, hiszen egy-egy termék kötelező leakciózása a teljes termékszortiment, azaz árukészlet árképzésével lesz kiegyenlíthető.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati, nyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!