Így változnak idén a családtámogatások

Változnak a feltételek, az igényelhető összegek és a határidők is.

CSOK, CSOK Plusz, falusi CSOK, babaváró hitel – a Portfólió összeszedte, melyik támogatás hogyan változik 2024-ben.

lakásvásárlás, új lakás, új ház, ingatlan, otthon
A CSOK Pluszt fiatal házasok vehetik igénybe. Fotó: Getty Images

Változó feltételek

2024 nagy újdonsága a CSOK Plusz, amely az 5000 fő feletti településeken felváltja a CSOK-ot. A CSOK Plusz egy legfeljebb 3 százalékos, fix kamatozású kamattámogatott lakáscélú jelzáloghitel, amely a bankoknál igényelhető, ezért banki hitelképesség szükséges hozzá. Fontos tudni, hogy meglévő gyermek után nem jár, csak azok vehetik fel, akik még vállalnak gyermeket. Házastársak igényelhetik, egyedülállók és élettársi kapcsolatban élők nem élhetnek vele. Az igényelt összeg – a vállalt és meglévő gyermekek száma alapján – minimum 15, maximum 50 millió forint lehet. A hitel lakás építéséhez, vásárlásához, lakás megvásárlásával egybekötött bővítéséhez vagy meglévő lakás bővítéséhez egyaránt felhasználható. Az első évben csak a hitel kamatát kell törleszteni, és minden gyermek érkezése után 12 hónapos törlesztési moratórium kérhető, ilyenkor a kamat nem halmozódik.

A falusi CSOK egy vissza nem térítendő támogatás, amely az 5000 fő alatti preferált kistelepüléseken vehető fel. Egyebek mellett új családi ház vásárlására vagy építésére, illetve használt ingatlan vásárlására és egyidejű bővítésére, korszerűsítésére vehető igénybe. Egy gyermek esetén a korábbi 600 ezer forintos összeg 1 millióra, két gyermek esetén a korábbi 2,6 milliós összeg 4 millióra, három gyermek esetén pedig a korábbi 10 milliós összeg 15 millióra emelkedett. Meglévő gyermekek után is igénybe vehető, ez esetben házasok, élettársi kapcsolatban élők és egyedülállók egyaránt igénybe vehetik.

A babaváró hitel összege legfeljebb 10 millióról 11 millió forintra nőtt idén, ám futamideje legfeljebb 20 év maradt. A ténylegesen felvehető hitelösszeget a hitelintézet által elvégzett hitelbírálat határozza meg. Amennyiben nem érkezik gyermek 5 éven belül (akár születéssel, akár örökbefogadással), akkor a már igénybe vett kamattámogatást 120 napon belül vissza kell fizetni. További fontos – a családtámogatásokat érintő – változásokról a Portfólió cikkében olvashatsz. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Délelőttig nagyrészt borult lesz az ég és hazánk több pontján fordulhat elő csapadék: zömmel havas eső, kisebb havazás formájában, de délkeleten végig az eső lehet a jellemző. Utána az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott még helyenként továbbra is előfordulhat gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, és megszűnik a csapadék. A légmozgás nagyrészt mérséklődik, de északkeleten az északkeleti, délnyugaton a keleties szél marad élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig enyhébb az idő.Késő este -5, +3 fok valószínű. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!