Fontos az egészségünk, mégsem költünk rá

Szinte pontosan ugyanannyian választanak tudatosan az egészségvédő termékek közül, mint ahányan nem - derült ki a Szinapszis legfrissebb kutatásából. Ugyan az eredmények szerint szinte mindenki fontosnak tartja az egészségmegőrzést, ez gyakran mégsem érvényesül a vásárlásnál.

A kutatásból kiderült, hogy az emberek egészségvédő termékek iránti bizalma egyértelműen a minőséghez kötődik, amely a tudatos és a kevésbé tudatosan választó vásárlók számára is kiemelten fontos. A tudatos fogyasztók 92 százalékánál, a preferencia nélküli vásárlók 89 százalékánál meghatározó szempont a minőség. Ennek viszont ellentmond az, hogy amikor arról van szó, hogy mit emelünk le a polcról, akkor a vásárlók 45 százaléka már elsősorban az ár alapján dönt, és nincs is mélyebb ismeretük a kiválasztott egészségvédő készítményről. Fontos ugyan számukra a gyógyszerész tanácsa, de ritkán fordulnak hozzá, és az azonos funkciójú termékek közül az olcsóbbat választják, minőségbeli különbségtől nem tartanak.

A tudatos vásárlók hajlandóak többet fizetni

A tudatos vásárlók a minőségért hajlandóak többet fizetni, sőt a túl olcsó termék bizalmatlanságot kelt bennük. Figyelnek a készítmények származási helyére, a döntésükben fontos szempont a korábbi tapasztalat, a terméknév és a gyártó ismerete. Megnyugtató számukra, ha egy termék régóta a piacon van. A kutatási eredmények szerint több mint 13 éves hazai piaci jelenlét kell ahhoz, hogy egy gyártó készítményei vagy egy márka iránti bizalmuk kialakuljon.

Az egészség megőrzéséről szóló alapvető jó tanácsokat (egészséges életmód, kiegyensúlyozott táplálkozás, mozgás, friss levegő) azok is ismerik, akik nem tudnak maradéktalanul eleget tenni ezeknek. Néhány tippet gyűjtöttünk össze az ő számukra is, melyekről az alábbi cikkünkben olvashat részleteket!

"Elgondolkodtató, hogy a sok felvilágosító információ ellenére még manapság is magas a nem tudatos vásárlók száma" - mondja Dr. Béres József, hozzátéve: a kellő tudatosság hiánya azért veszélyes, mert az egészséggel nem kísérletezhetünk. Mindenkinek tisztában kellene lennie azzal, hogy - a gyógyszerektől eltérően - az egészségvédő szerek forgalomba hozatalához nem kell hatósági engedélyeztetés. Ebből adódik, hogy a hatóságok nem győződhetnek meg előre arról, hogy a gyártók elvégzik-e az alapanyagok minősítését és a végtermékek hatóanyag-tartalmának, esetleges szennyezettségének vizsgálatát. Ráadásul a forgalomba kerülés után sem kellően rendszeresek az ellenőrzések. Pontosan érzékelhető tehát, hogy mekkora kockázatot jelent egy nem megbízható eredetű termék alkalmazása.

Egy termék patikai jelenléte önmagában még nem jelent minőségi garanciát
Egy termék patikai jelenléte önmagában még nem jelent minőségi garanciát

"A magam részéről mindenkinek azt tanácsolom, hogy csak megbízható forrásra támaszkodjon. Szerencsére ilyenek is vannak az egészségpiacon. Bonyolítja a helyzetet az is, hogy sok ember számára a termék patikai jelenléte már önmagában minőségi garanciát jelent, és a szabadpolcos készítményekről ritkán kérik ki a gyógyszerész tanácsát. Pedig az egészséget komolyan kell venni" - hangsúlyozta Dr. Béres József.

Mi számít egészségvédő készítménynek?

A kutatás arra is rávilágított, hogy már abban is nagy a bizonytalanság, hogy ki, mit ért egészségvédő készítmény alatt. A többség a vitaminokkal azonosítja, de gyakran sorolják ide a bio és természetes anyagokat is. Bár a megkérdezettek többsége a minőségi termékekre voksol, a gyakorlatban mégis csak a feltűnően nagy árkülönbség kelt némi bizalmatlanságot két hasonló termék esetében.


Ezek azért elgondolkodtató megállapítások, mert nagyon sokakat érint, hiszen a hazai felnőtt lakosság több mint háromnegyede vásárol egészségvédő készítményeket. Közülük pedig csak minden második fogyasztó foglalkozik azzal, ami mindenki számára a legfontosabb: a minőséggel. Vagyis a vásárlók közel fele - miközben épp az egészségét szeretné megóvni ­- nincs tisztában vele, hogy mit is vesz meg, és aztán mit szed be.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+14, +19 °C
Minimum:
+6, +11 °C

Hazánkban pénteken délelőtt a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett változóan felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag