Figyelmeztető sztrájkot hirdettek a pedagógusok

A pedagógusok szakszervezetei a kormánnyal való sikertelen tárgyalás után hirdettek sztrájkot. Többek között 10 százaléknál magasabb béremelést szeretnének, és azt, hogy vonják vissza a rendeletet, ami alapján fizetés nélküli szabadságra küldik azokat, akik nem oltatták be magukat.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) figyelmeztető sztrájkot hirdet január 31-re, miután a közös sztrájkbizottságuk sikertelenül tárgyalt a kormány képviselőjével. Azt ígérik, hogy ha a januári akció nem vezet eredményre, március 16-ra újabb sztrájkot szerveznek - adták hírül a Facebookon .

óvoda
Óvónő egy budapesti óvodában. Fotó: Getty Images

"Egy bohózatban vettünk ma részt. Ha tehetnénk, fekete zászlókat lengetnénk" - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának épülete előtt Szabó Zsuzsa, a PDSZ elnöke, aki a kollégákkal együtt gyertyát tartott a gyász jeléül. Azt mondta, a héten beadják a bíróságra a még elégséges szolgáltatásokra vonatkozó követeléseinket.

Nem sikerült elérniük, hogy vonják vissza a rendeletet, ami alapján fizetés nélküli szabadságra küldik azokat, akik nem oltatták be magukat, és nem lett megállapodás a béremelésről sem, a kormány ragaszkodik a 10 százalékos 2022-es emeléshez. A két szakszervezet vezetői azt kérték az oktatásban dolgozóktól, hogy minél többen vegyenek részt a figyelmeztető sztrájkban, valamint a szülők és a diákok támogatását is kérték.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!