Elindult a csok plusz

Kisebb településeken akár a falusi csokkal együtt is igényelhető az új otthonteremtési támogatás, a csok plusz.

Az új év új otthonteremtési támogatást hozott, ez a csok plusz - mondta Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára csütörtökön.

A csok plusz egy legfeljebb 3 százalék kamatozású kölcsön, amelyet házaspárok igényelhetnek, és jelentős, akár 50 millió forintnyi segítséget jelent a családoknak, ha gyermeket terveznek és emellett új otthont vásárolnak, építenek vagy a meglévőt bővítik.    

A kedvezményes kölcsön mértéke attól függ, hogy a vállalt gyermekekkel összesen hány gyermekessé válik a család. Egy gyermek esetén 15 millió, két gyermeknél 30, három gyermeknél pedig akár 50 millió forint csok pluszt igényelhetnek.    

csok csok plusz
A babaváró összege is emelkedett. Fotó: Getty Images

Az így vásárolt ingatlan után nem kell vagyonszerzési illetéket fizetni. A gyermek vagy a gyermekek érkezésével pedig további kedvezmények válnak elérhetővé: az első után akár egy évig szüneteltethető a törlesztés, a második és minden további gyermek után pedig 10-10 millió forinttal csökken a kölcsön fennálló tőketartozása.    

"Aki szeretné felvenni a csok pluszt, javaslom, keresse fel bankját, ahol tájékozódhat a további részletekről és mindent megtudhat az ügyintézéshez szükséges lépésekről is" - mondta Hornung Ágnes.    

Ráadásul a csok plusz a kistelepüléseken akár a falusi csokkal együtt is igényelhető. Ez azt jelenti, hogy ha egy fiatal házaspár kistelepülésen szeretne otthont teremteni, akkor az 50 millió forintos csok plusz kölcsön mellett igényelheti a megemelt, így akár már 15 millió forintos, vissza nem térítendő falusi csokot is.    

A szabadon felhasználható babaváró kölcsön összege január 1-től 11 millió forintra emelkedett, és otthonteremtésre is fordítható.  

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!