Egyre több idős ember kényszerül arra, hogy dolgozzon

Az elmúlt 13 évben megsokszorozódott azok száma, akik nyugdíjas korukban is munkát vállalnak.

Míg 2010-ben a 65-69 éves korosztályból 25 ezren dolgoztak, 2022-ben már 84 ezren vállaltak munkát. A 70-74 éves korcsoportban 2010-ben 6 ezren, 2022-ben 28 ezren voltak jelen a legális munkaerőpiacon - írja a Népszava a KSH adataira hivatkozva. Azt is lehet tudni, hogy több férfi dolgozik, mint ahány nő.

Ezzel kapcsolatban megkérdezték Molnár Lászlót, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatóját, aki szerint Magyarországon inkább kényszerből választják az emberek a munkát a nyugdíjba vonulásuk után. Az induló nyugdíjak általában 20-30 százalékkal alacsonyabbak, mint az utolsó évek átlagkeresete volt. 

nyugdíjas munka
A nyugdíjasok többsége rá van szorulva arra, hogy dolgozzon. Fotó: sabinevanerp/Pixabay

Másik oka lehet a társadalmi igény is. A háziorvosok átlagéletkora például 65 év, ha ők nem dolgoznának tovább, nagy baj lenne. De ugyanez igaz más területen dolgozó orvosokra, nővérekre, a szociális területen dolgozókra és pedagógusokra is.

Marosi János, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének szakértője szerint is a pénz motiválja főként a nyugdíjas munkavállalókat. Ahogy a Népszavának mondta, van olyan nyugdíjas ismerőse, akinek még a lakáshitelét kell törlesztenie, más pedig az unokájának segít saját otthonhoz jutni. De olyan is van, akinek még szüksége van aktivitásra.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.