Egyre öregebb autók közlekednek a magyar utakon

A magyar autópark folyamatosan öregszik, a járművek átlagéletkora már átlépte a 15 évet. Az általános áremelkedés, a gazdaság lassulása és az autók drágulása miatt azonban a többség nem tud autót venni.

Kevesen vennének autót egy éven belül, a megkérdezettek mindössze 6 százaléka vásárolna biztosan, 29 százalékuk elképzelhetőnek tartja, 65 százalék pedig egyáltalán nem tervez autót vásárolni – derül ki a K&H 30-59 évesek körében a tavalyi utolsó negyedévben végzett reprezentatív felméréséből. A magyar vásárlók körében még mindig a hagyományos – benzin- és dízelmotoros – kocsik a legkedveltebbek, amit részben a hibridek és a villanyautók magasabb ára magyaráz.

autó, gépjármű, KH, felmérés, autóvásárlás
A magyar autók átlagéletkora már több mint 15 év. Fotó: Getty Images

Aki vesz, 6,7 milliót szánna rá

A vásárlást fontolgató válaszadók közül 43 százalék választana benzines autót, 21 százalék dízelmotorost és 13 százalék hibridet. A villanyautók népszerűsége továbbra is alacsony, a válaszadók mindössze 7 százaléka gondolkodik ebben. A felmérés szerint az autóvásárlást fontolgatók 27 százaléka szeretne új autót – elsősorban a diplomások és a magas jövedelműek –, míg a többség használtban gondolkodik. A megkérdezettek átlagosan 3,4 millió forintért vennének autót. Azok, akik használtat vennének, átlagosan 2,1 millió forintot költenének rá, akik pedig újban gondolkodnak, azok 6,7 millió forintos keretet szánnak a vásárlásra. Mivel azonban a gépkocsik ára jelentősen emelkedett az elmúlt időszakban – januárban több mint 24 százalékkal voltak drágábbak, mint egy évvel korábban – a 6,7 millió forint csak a legalacsonyabb áron elérhető új autókra elég. A K&H reprezentatív kutatásában 500 magyart kérdeztek meg a 30-59 éves korosztályból. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de délnyugaton és az Alpokalján lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!