Egyre népszerűbb az ország a biciklisek körében

Már tavasszal rekordszámú ember ült biciklire Magyarországon.

Az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) szerint az elmúlt években jelentősen nőtt a kerékpáros turizmus Magyarországon, és népszerű kerékpáros rendezvények csábítják a turistákat országszerte.    

A közlemény szerint az AÖFK, a vármegyei önkormányzatokkal és a Magyar Közút Zrt.-vel közösen 806 kilométernyi kerékpárút terveit készítette el. A program jelentőségét mutatja, hogy ebből 95 kilométernyi kerékpárút kivitelezése a közeljövőben elkezdődhet.    

kerékpározás biciklizás
Egyre több kerékpárút épül országszerte. Fotó: Getty Images

Ezek között lesz Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a Hollóháza-Pálháza közötti, 9 kilométeres szakasz, amely a Tokaj-Zemplén térségben tervezett Panoráma Kerékpárút része lesz. Csongrád-Csanád vármegyében szintén hiánypótló szakaszok tervezése valósult meg, majd megkezdődhet a Mindszent-Szegvár-Szentes (14,5 kilométer), Zsombó-Szatymaz (5,6 kilométer) és a Szatymaz-Sándorfalva (2,9 kilométer) szakasz kivitelezése.

A Vas vármegyei Torony külterületén hamarosan épülő 2,6 kilométer hosszú szakasz a Szombathely és az osztrák-magyar határ közötti útvonal hiányzó része, amellyel a vármegyeszékhelyről biztonságosan elérhető lesz az EuroVelo 13 Vasfüggöny nemzetközi kerékpárút, valamint a burgenlandi kerékpáros hálózat is. Zala vármegyében összesen 56 kilométer kerékpáros útvonal tervezése és engedélyezése valósult meg, ezek közül 6 szakasz kivitelezése kezdődhet meg.    

Egyre több a bringás

A kerékpáros számlálók adatai évről évre rekordokat döntenek: az idén május végéig például több mint 70 000 bringás haladt át Pákozdon, a Velencei-tó körön lévő számlálónál, de Törökbálinton a Budapest-Balaton kerékpárúton is 61 ezer kerékpárost számoltak meg. Az Értékterv Kft. adatai szerint a Balatoni Bringakörön tavaly 32,8 millió kilométert kerékpároztak a magyarok. Idén márciusban szinte mindenhol többszöröződött a kerékpárosok száma, a Tisza-tónál a növekedés több mint háromszoros volt. 2023-ban a kiskörei vízlépcsőnél 89 ezer bringást számoltak meg, 5,5-szer annyit, mint 10 évvel ezelőtt.    

A fentiek mellett elindult a Kerékpárosbarát szolgáltatói hálózat, amely azokat a vendéglátóhelyeket, attrakciókat, szálláshelyeket tartalmazza, amelyek a kerékpáros turisták igényeit szolgálják ki. A hálózat 771 minősített szolgáltatót tartalmaz, ezek a Kerékpárosbarát applikációban elérhetőek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.