Szeretem az időseket. Belelátok a mindennapjaikba, és tudom, mennyire éhesek a szeretetre, főleg az, akinek nincs hozzátartozója, vagy csak egyszerűen nem látogatják. Igazán nem kell nekik sok, néhány jó szó, egy érintés vagy simogatás sokszor többet segít, mint akár egy marék gyógyszer
– vallja Kellner Zsuzsánna, aki a miskolci Napház Gondozó Centrumban látja el a gondjaira bízott idős embereket.
Ebben a szakmában nincs ünnepnap vagy szabad hétvége, a 12 órás munkarend pedig igencsak megterhelő mind fizikailag, mind mentálisan. Zsuzsánna mégis úgy érzi, a gondozottjaiért megéri a fáradság:
végtelenül hálásak már egy kis gondoskodásért is, ez pedig hatalmas erőt ad. Én feltétel nélkül szeretem őket, és amikor foglalkozom velük, úgy tudnak rám nézni, olyan csillogással a szemükben, ami minden fáradságért kárpótol.
Az idősek szeretnek beszélni a múltjukról, arról, mennyit dolgoztak, milyen nehézségeket és örömöket éltek meg, Zsuzsánna pedig nem bánja. Szereti hallgatni őket, és bár nem jut mindenkire egyformán ideje, aki igényli, arra mindig szán. Ilyenkor rengeteg szeretetet kap tőlük, de az idősek türelmet, elfogadást tanítanak, sőt azt is megosztják vele, hogyan lehet jobban összetartani egy családot, közösséget. „Annyi szétszakadt családról hallottam már, de mindig szeretettel beszélnek a messze került rokonokról is. Ez a fiatalabb generációkra már nem annyira jellemző.”
Út a nagypapától az idősotthonig
„Egyedül neveltem fel a négy gyermekemet, akiktől rengeteg önfegyelmet és türelmet tanultam. Amikor beteg lett a nagyapám és én segítettem neki, akkor jöttem rá, hogy nekem ezt az utat kell választanom.” Zsuzsánna ezért szociális munkás végzettséget szerzett, és 2002 óta dolgozik az idősellátásban. Munkatársai szerint a rábízott ápoltakat „emberségesen és nagy odafigyeléssel” látja el.
Az év ápolója díjra egy ismerőse jelölte, akinek nyáron két hétig vigyázott az édesanyjára. „Azóta is megmaradt a jó kapcsolat, de azért hogy díjra jelölnek, ezt nem gondoltam volna. És hogy ennyien szavaztak rám, az hatalmas elismerés!” A miért kérdésünkre pedig ennyit válaszolt:
sokan lekezelően bánnak az idősekkel, de én nem tudok senkit eltaszítani magamtól. Igaz, hogy esetenként másképp reagálnak, főleg aki már demenciával küzd, de a türelem és a szeretet náluk is csodákra képes. Valahogy igyekszem őket a saját szeretteimnek tekinteni, és ebből ők is, én is építkezem. Egy dolog viszont nehezebb így: az elengedés. Az eléggé megvisel, pláne hogy érzelgős vagyok. De sajnos a vég is az élet része.
És hogy mit hozhat még a jövő Zsuzsánna számára? Természetesen marad a segítő szakmában, sőt képzi is magát. Jelenleg gyógymasszírozást tanul, amit nem csak az időseknél vet majd be: masszázsszalont tervez nyitni, ahol fiatalabbak is elengedhetik a mindennapi stresszt. Emellett a demencia is foglalkoztatja, hiszen nap mint nap találkozik ezzel az ápoltjai között, így az érintettek ellátásában is szeretne még fejlődni.
