Dobjuk ki ezeket, ha egészségesek szeretnénk lenni

Időről időre érdemes egy kis selejtezést tartani otthonunkban, mert nem is gondolnánk, hogy ezzel az aprósággal milyen sokat tehetünk az egészségünkért.

Jobb, ha tudja, hogy még ha tisztának látszik is a konyhája, csak úgy nyüzsögnek benne a baktériumok. Mire érdemes jobban odafigyelni? Korábbi cikkünkben ezeket vettük sorra.

Vannak olyan vegyi termékek, amiket éppen egészségünk megőrzése érdekében tartunk otthon - holott könnyen lehet, hogy valójában káros hatása van. De az is gyakran előfordul, hogy bizonyos használati tárgyakat nem cserélünk elég gyakran, és ez növeli a fertőzések kockázatát. A health.com összegyűjtötte, miktől érdemes megszabadulnunk, hogy biztonságosabb legyen a lakásunk.

Amikor veszélyes a szappan

Ha használunk valamilyen légfrissítőt, akkor tanulmányozzuk át a csomagolását, és ha van benne ftalát (phtalate), akkor inkább váljunk meg tőle. Ez a vegyszer ugyanis nagyobb mennyiségben belélegezve roncsolhatja a szaporítószerveket, illetve fejlődési rendellenességeket okozhat - nem véletlen, hogy egyre több cég hagyja ki a termékeiből.

Az antibakteriális szappanok közül azokat érdemes kidobni, amelyekben triklozán (triclosan) van, mivel ennek is lehet egészségkárosító hatása. Nem árt tisztában lennie azzal, hogy kutatások igazolják: ezek a szappanok semmivel sem hatékonyabbak a baktériumok elpusztításában, mint a hagyományosak.

A szempillaspirált a felbontástól számítva 2-3 hónapon belül kellene kidobni. Fotó: Getty Images
A szempillaspirált a felbontástól számítva 2-3 hónapon belül kellene kidobni. Fotó: Getty Images

Túl sok kilométer van a futócipőnkben?

Gyakran járunk futni? Akkor időről időre érdemes lecserélni a futócipőnket is. Szakértők szerint 5-600 kilométer lefutása után ajánlott új cipőt beszerezni, mégpedig azért, mert a viseltesebb darabok kevésbé tompítják a mozgás közbeni rezgéseket, ami hatással lehet a csontjaink és az izmaink egészségére, és megnövelheti a sérülések veszélyét.

Ha naptejről van szó, sajnos a csomagoláson levő lejárati dátum nem sokat számít, ha már egyszer felbontottuk. Idővel ugyanis csökkent a benne lévő fényvédő összetevők hatékonysága, így aztán akármennyit is kenünk belőle magunkra, már nem biztosítanak megfelelő védelmet a káros sugarak ellen. A tavalyi naptejünk tehát jó eséllyel már nem lesz elég hatékony a következő nyáron.

Nézzünk szét a fürdőben!

A fogkefénket is dobjuk ki, ha már három hónapnál régebben használjuk, mivel ennyi idő alatt a sörtéi annyira meggyengülnek és elhasználódnak, hogy már egészen biztosan nem tisztítják meg megfelelően a fogainkat.

Ha használunk szempillaspirált, akkor fontos tudnunk, hogy két-három hónap után akkor is érdemes kidobni, ha még nem fogyott ki belőle a festék. A sörtéin ugyanis számos kórokozó telepedhet meg, amelyeket minden alkalommal felviszünk vele a szempilláinkra, amikor használjuk, ez pedig allergiát vagy szemgyulladást is okozhat.

Hasonló okokból a szájfényeket hat hónappal a felbontás után érdemes kidobni. A kontaktlencse-használók pedig legalább háromhavonta kellene, hogy cseréljék a lencsetartó dobozkáikat. Ezeknek a belsejében ugyanis ennyi idő alatt még akkor is káros mennyiségű kórokozó szaporodhat el, ha rendszeresen tisztítják őket.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet dél felé levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd határozottabban késő délutántól csökken. Főként északkeleten, keleten néhol kisebb zápor is előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 2 és 11 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!