Betegségeket okoz a túl meleg lakás

Az év hidegebb szakaszába érve mind aktuálisabbá válik otthonunk hőmérsékletének szabályozása. Bár a témát hajlamosak vagyunk lazán kezelni, egy-egy átgondolt döntés sokat dobhat a komfortérzetünkön.

Alapvetően befolyásolhatja mind az otthoni, mind a munkahelyi tevékenységünk során a teljesítményünket a megfelelő hőmérséklet beállítása. Az egyesült államokbeli Cornell Egyetem munkatársai egy korábbi kutatás során éppen az ideális kondíciókat keresték, és végül azt tapasztalták, tesztalanyaik 25 Celsius fokos, vagy annál legfeljebb egy kevéssel hűvösebb környezetben voltak a legproduktívabbak, illetve vétették a legkevesebb hibát.

Bár a csoportot csupán egy biztosítási cég néhány alkalmazottja alkotta, így ez a kutatás önmagában nem döntő erejű, azonban arra képes volt rámutatni, mennyire fontos szerepet játszik a hőmérséklet az emberi szervezet funkcióinak működésében.

Kipihenten ébredni

Különösen akkor igaz ez, ha megvizsgáljuk, miként hat mindez az alvásra. Kutatások is az bizonyítják, hogy a nyugodt éjszaka extrém fontos része az egészség megőrzésének. Márpedig éppen a hőmérséklet az egyik tényező, amely miatt nehezen alszunk el, többször felébredünk és nem tudunk visszafeküdni, vagy általában véve zaklatott lesz a teljes alvási időnk.

Problémákat okozhat, ha túl melegben alszunk
Problémákat okozhat, ha túl melegben alszunk. Fotó: iStock

Abban a szakértők is egyetértenek, hogy a túl hideg és túl meleg környezet egyaránt okozhat zavarokat. Ennek az az oka, hogy az emberi szervezet - természetes állapotában - alacsonyabb maghőmérsékletre áll be a pihenés során, majd az alvási ciklus végére emelkedik vissza, jelezve ezáltal a testnek is, hogy ideje felkelni. Ennek a folyamatnak a zavartalan működését segíthetjük azáltal, ha a megfelelő állásra tekerjük a hőmérséklet-szabályzót. A javasolt érték 18 és 21 Celsius fok között mozog, a pontos szám az intervallumon belül viszont már egyéni ízlés kérdése. Télen persze a gazdasági szempontoktól vezérelve egy kicsit hűvösebbet is beállíthatunk éjszakára a lakásban.

Nem csak a levegő hőmérséklete okozhat gondokat, egy forró zuhany lefekvés előtt szintén káros hatással lehet a pihenésünkre.

Vigyázni kell a picikre!

Különleges helyzet, amikor egy család új taggal bővül. A babaszobákban ajánlott hőmérséklet 20-22 fok körüli, ügyelve mindemellett arra, hogy a csecsemő ne legyen túlöltözve, ne melegedjen túl. Ez utóbbi állapot ugyanis kifejezetten veszélyes, az angol rövidítésével csak SIDS-ként emelgetett bölcsőhalál egyik feltételezett okaként tartják számon. A legszerencsésebb, ha a bébik alváshoz könnyed öltözéket kapnak, a hőmérsékletet pedig állítsuk be úgy, hogy egy szintén lazán felöltözött felnőtt számára éppen komfortos legyen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok a délelőtt folyamán feloszlanak, és túlnyomóan derült lesz az ég. Az ország északkeleti felén lehet a déli, kora délutáni órákban átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet az Alföldön élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!