Zivatar és felhőszakadás lesz (2020.06.16.)

Az utóbbi napok időjárása finoman szólva sem volt kellemes, és ez sajnos még egy ideig így marad: ma és holnap is sok eső, néhol zivatar és felhőszakadás lesz. A nap csak néhány órára süt ki. Mutatjuk a részleteket.

Kedden a nap első felében még többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, inkább csak helyenként és rövid időre szakadozhat fel a felhőtakaró - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében . Délutántól azonban gomolyosodik a felhőzet, és a legtöbb helyen néhány órára kisüt a nap. Több helyen valószínű eső, zápor, az ország keleti felében zivatar is. A Dunántúlon az északnyugati szelet kísérhetik élénk, olykor erős lökések. Intenzívebb záporok, zivatarok környezetében erős, akár viharos lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 21 és 27 fok között valószínű, de a tartósabban felhős tájakon ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. Késő estére 15 és 21 fok közé csökken a hőmérséklet.

Kedden több helyen valószínű eső, zápor, az ország keleti felében zivatar is.
Kedden több helyen valószínű eső, zápor, az ország keleti felében zivatar is. Fotó: Getty Images

Szerdán eleinte erősen felhős lesz az ég, majd csökken és gomolyosodik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Többfelé várható csapadék: a Dunántúlon eső, zápor valószínű, a Dunától keletre zivatar, felhőszakadás is lehet. Az északnyugati szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között alakul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Súlyosan károsíthatja a bélflórát, mégis sokan eszik naponta
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

Eleinte általában derült idő várható, majd nyugat, északnyugat felől felhők érkeznek, és a nyugati tájakon néhol kisebb eső, záporeső is előfordulhat. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 14 és 19 fok között alakul, azonban a hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hűvösebb lehet a hajnal. Kedden az átvonuló hidegfront mögött még sokaknál jelentkezhetnek kellemetlen panaszok.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.