Orvosmeteorológia: nem hittük el, hány fok lesz vasárnap

Felmelegedés várható, de ez nem jelent komoly fronthatást.

Az ország legtöbb részén csodás napsütéssel kezdődött a hétvége – vasárnapra a szép idő csak egyre szebb lesz. Az átmeneti pára- és ködfoltok után túlnyomóan derült lesz az ég, majd délutántól nyugat felől egyre több felhő sodródik fölénk – írja a kiderul.hu. Csapadék nem várható, és nagyrészt gyenge marad a légmozgás. A minimum általában -4, +2 fok között alakul, a hidegre hajlamos helyeken lehet ennél kissé hidegebb. A csúcsérték 13 és 18 fok között várható.

napsütésben álló ember
Fotó: Getty Images

Orvosmeteorológia: zéró fronthatás

Vagyis egy nyugodt, alapvetően frontmentes időszak körvonalazódik, amelyet reggeli lehűlés és napközbeni jelentős hőingás jellemez. Legfeljebb gyenge melegedési tendencia érvényesülhet, de ez nem klasszikus melegfront. Ennek ellenére a reggeli időszakban a még párás levegő miatt fokozódhatnak a kopásos ízületi panaszok, és Erősödhetnek a reumatikus fájdalmak. Alacsony vérnyomásúaknál gyengeség jelentkezhet. A nappali felmelegedés azonban kárpótol minket mindenért: javuló hangulatot, élénkebb közérzetet ígér, hiszen a napfény kedvezően hat a szerotoninszintre. Légy üdvözölve, tavasz!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?