Orvosmeteo: végre megpihenhetnek a frontérzékenyek, de csak egy napig

Pénteken átmenetileg frontmentes időre számíthatunk. Érdemes kiélvezni, amíg lehet.

Pénteken délelőtt már az eddig felhős keleti részeken is kisüt a nap. Nyugat felől azonban újabb fátyolfelhőzet sodródik fölénk, amely fokozatosan meg is vastagszik, így délután néha elbújik majd a nap, átmenetileg akár be is borulhat az ég. Elvétve gyenge csapadék is előfordulhat.

fiatal nő a szabadban
Pénteken átmenetileg frontmentes időre számíthatunk. Érdemes kiélvezni, amíg lehet. Fotó: Getty Images

Az ország keleti harmadában az északi, északnyugati, az Alpokalján pedig a délnyugati szelet időnként élénk lökések kísérhetik. A legmelegebb délutáni órákban 22 és 25 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére pedig 14 és 20 fok közé hűl a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint kritériumok szerinti veszélyes időjárási jelenség ma nem várható, ezért erre a napra nincs érvényben vészjelzés. Szombatra azonban már több megyére vonatkozóan is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki zivatarok veszélye miatt.

1,3 fokot is mértek már ezen a napon

A június 14-én valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, 1,3 Celsius-fokot 2009-ben jegyezték fel, Zabar településen. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 2000-ben mért eredmény tartja, amikor 38,8 fokot mutattak a hőmérők Kecskeméten.

Ma még pihenhetnek a frontérzékenyek

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint ma átmenetileg frontmentes idő várható, holnap azonban újabb front érkezik. A hét végére felerősödik a pollenszórás, valamint extrém erős UV-sugárzásra is számíthatunk. A légnyomás nem változik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Hazánk északi és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és itt az éjszaka folyamán helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Délen, délkeleten még nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás döntően mérsékelt marad, de a Kisalföldön és az Alpokalján már lehetnek élénk lökések az északnyugatira forduló szélből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15, 22 fok között alakul, de északnyugaton, valamint a vízpartokon, magasan fekvő helyeken ennél pár fokkal melegebb, a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!