Nem fogunk örülni a hétvégi időnek (2019.11.08.)

Szomorú idő várható mind pénteken, mind hétvégén: összességében csak keveset fog sütni a nap, eső azonban annál több lesz. Bizonyos helyeken köd is előfordulhat.

Pénteken a köd és rétegfelhőzet kiterjedése napközben ugyan csökken, de elsősorban a Nyugat-Dunántúlon és az északi megyékben akár tartósan is megmaradhat - írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. A ködös tájakon szitálás előfordulhat. Emellett pedig a Tiszántúlon is felhős idő várható, és ott több helyen az eső is eleredhet. Összességében tehát csak kevés napsütés valószínű, az is főként a Dunántúl keleti részén, és annak tágabb környezetében. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 17 fok között valószínű. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő.

Felhős, esős, ködös idő várható
Felhős, esős, ködös idő várható. Fotó: iStock

Esős hétvégénk lesz

Szombaton változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Összességében szórványosan várható eső, zápor: délelőtt inkább a Dunántúlon, majd estefelé elsősorban az Alföldön. A déli, délnyugati szél megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 14 és 20 fok között alakul, de a Kisalföldön helyenként csupán 12, 13 fok valószínű.

Vasárnap kezdetben borult lesz az ég, majd késő délutántól dél felől csökken a felhőzet. Többfelé várható eső, zápor, keleten és középen akár zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, nyugati, másutt a délnyugati, déli szél lesz élénk, olykor erős. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 18 fok között alakul - kelet felé haladva a magasabb értékekkel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Nyugat felől tovább csökken a felhőzet, nagyrészt kiderül az ég, majd hajnalban az északnyugati, északi tájakat ismét vastagabb felhők érik el, és arrafelé néhol kisebb eső, zápor már lehet. A délnyugatira forduló szél néhol megélénkül. Hajnalban az Észak-Dunántúlon ismét északnyugatira vált a szél, ezzel együtt erősödni kezd.Késő este többnyire 17 és 25 fok közötti értékek várhatók. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15 és 20 fok között várható. Pénteken még nem érvényesül fronthatás, ugyanakkor egy szombaton érkező hidegfront előtt nyárias melegre van kilátás. Az intenzív melegedés az arra érzékenyek körében melegfronti jellegű hatást fejthet ki.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.