Nem fogunk örülni a hétvégi időjárásnak (2019.09.06.)

Pénteken még csak néhány helyen, szombaton azonban már szinte országszerte számítani kell kiadós csapadékra. Vasárnap sem lesz jobb a helyzet, esőre, záporra, helyenként zivatarra készüljünk.

Esővel érkezik a lehűlés

Pénteken a Dunántúlon közepesen és erősen felhős idő várható, nyugat felé haladva egyre nagyobb eséllyel számíthatunk esőre, záporra - írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. A középső vidékeken helyenként számíthatunk csak csapadékra. A Dunától keletre a fátyol- és gomolyfelhők mellett szűrt napsütés várható. A Kisalföldön és a Zemplén térségében időnként megerősödik az északi szél, másutt mérsékelt, illetve élénk szél lesz a jellemző. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 23 és 28 fok között várható, de a Nyugat-Dunántúlon csak 18, 22 fok lesz. Késő estére 14 és 18 fok közé hűl le a levegő.

Hétvégén sokat esik majd az eső
Hétvégén sokat esik majd az eső. Fotó: iStock

Zivataros lesz a hétvége

Szombaton többnyire erősen felhős lesz az ég, csak rövid időszakokra vékonyodhat el, szakadozhat fel a felhőtakaró. Szinte országszerte számítani kell kiadós csapadékra. A legtöbb helyen eső, zápor lesz, de délen és keleten zivatarok is kialakulhatnak. Az északias szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18, 27 fok között alakul, délkeleten lesz a melegebb.

Vasárnap kicsit szakadozottabb lehet a felhőzet, de összességében továbbra is erősen felhős időre van kilátás. Szórványosan várható eső, zápor, az ország keleti felében néhol zivatar is. A változó irányú szél mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12, 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18, 25 fok között alakul, keleten lesz a melegebb.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +28 °C
Minimum: +16 °C

Északnyugat, észak felől frontális felhőzet érkezik; az átmenetileg erősen megnövekvő felhőzet mellett legalább többórás napsütés várható. Elszórtan előfordulhat - többnyire gyenge intenzitású - eső, záporeső, egy-egy zivatar sem kizárt. Az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szelet élénk, időszakosan erős lökések kísérik. Főként záporok, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A maximum-hőmérséklet 25 és 34 fok között várható, napközben északnyugat felől egyre nagyobb területen visszaesik a hőmérséklet. A délkeleti, déli tájakon lesz a legmelegebb. Késő estére általában 14 és 21 fok közé hűl le a levegő. Szombaton napközben egy hidegfront vonul át az ország felett, ami kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.