Nagyon elromlik az idő hétvégére

Ma még az ország nagy részén több-kevesebb időre kisüt a nap, az elkövetkező napokat azonban borongós, csapadékos időjárás uralja majd.

Az ország délnyugati felén erősen felhős lesz ma az ég, másutt viszont változóan felhős, napos időre van kilátás. Eleinte főleg fátyolfelhők szűrhetik a napsütést, majd délutántól felhősödés kezdődik. Mérsékelt marad a légmozgás, az északkeleti, északi szél csak néhol élénkülhet meg – írja előrejelzésében a Kiderül, a Startlap meteorológiai oldala. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között várható, majd késő estére mínusz 2 és plusz 4 fok közé hűl vissza a levegő.

esős őszi idő, csipkebogyó
Borús, csapadékos időjárásra számíthatunk az elkövetkező napok során. Fotó: Getty Images

Pénteken már zömében borult időre számíthatunk, és délnyugat felől gyenge csapadékzóna is érkezik. Elsősorban az ország délnyugati felében több helyen kialakulhat kisebb eső, nyugaton akár havas eső, hó is. A szél mérsékelt marad, a nappali csúcshőmérséklet 1 és 5 fok között alakul.

Elbújik a Nap hétvégére

Ami a hétvégét illeti, szombaton továbbra is erősen felhős, borult időjárásra lehet számítani, csupán a keleti területeken lehet némi napsütés. Nyugaton eközben elszórtan eső, a hegyekben havas eső is előfordulhat. A hajnali mínusz 3 és plusz 3 fok közötti minimumok után napközben 3 és 8 fok között maximumokat mérhetünk.

Vasárnapra szintén erősen felhős, borult, párás időjárást jeleznek előre a meteorológusok. Immár többfelé eshet eső, nyugaton a magasabban fekvő területeken havas eső is. Emellett élénk lesz a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között várható. Jelentős változást a jövő hét eleje sem hoz: hétfőn nagyrészt borult időre van kilátás, akár több helyen is eshet az eső. Mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet a délutáni órákra 3 és 9 fok közé melegszik fel a hajnali 0-6 fokról.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, de a nyugati határ közelében előfordulhatnak felhősebb körzetek is. Foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. A Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!