Mutatjuk, hol fog havazni (2020.02.04.)

Kedden és szerdán is borult, szeles időre számíthatunk, sőt, az ország bizonyos részein havas eső, hó is eshet.

Kedden erősen felhős vagy borult marad az ég, de a nap második felében nyugaton kissé vékonyodhat, szakadozhat a felhőtakaró - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében . Sokfelé kell esőre számítani, sőt helyenként zivatar is kialakulhat. Késő délután, este néhol havas eső, a hegyekben havazás is lehet. A délutáni órákra a csapadék súlypontja kelet, délkelet felé tolódik, így ezeken a tájakon jelentős mennyiségű eső is hullhat.

Kedd késő délután este havas eső, havazás várható
Kedd késő délután este havas eső, havazás várható. Fotó: iStock

Napközben egyre nagyobb területen északnyugatira fordul a szél, és viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 13 fok között valószínű, az északkeleti határ közelében számíthatunk az alacsonyabb értékekre. A szélfordulást követően délután azonban már csökken a hőmérséklet, és késő estére 1 és 6 fok közé hűl le a levegő.

Szerdán fokozatosan csökken a felhőzet, délután már többnyire kissé felhős lesz az ég. Reggel keleten, napközben másutt is lehet néhol zápor, hózápor, havas eső. Sokfelé viharos lesz az északi, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0, +8 fok között alakul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, de a nyugati határ közelében előfordulhatnak felhősebb körzetek is. Foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. A Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!