Mutatjuk, hol eredhet el az eső (2021.10.21.)

Bár a napsütést sem kell teljes mértékben nélkülöznünk a következő napokban, esőre, záporra is sok helyen számíthatunk. Sőt: vasárnap virradóra a hózápor sem kizárt. Íme, a részletes előrejelzés.

Csütörtökön délelőtt többnyire napos, fátyolfelhős lesz az ég, az északkeleti országrészben számíthatunk több felhőre - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében . A déli órákban a Dunántúlon és középen, délután a Tiszántúlon is erősen megnövekszik a felhőzet, beborul az ég. Ekkor előbb az északnyugati, északi országrészben, majd másutt is kialakulhat eső, zápor. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul, késő estére 11 és 17 fok közé hűl le a levegő.

A következő napokban többször is eshet az eső.
A következő napokban többször is eshet az eső. Fotó: Getty Images

Pénteken átmeneti felszakadozások mellett erősen felhős, illetve borult idő lesz a jellemző, majd a késő délutáni, esti óráktól észak felől határozottabban csökken a felhőzet. A nap első felében a Dunántúlon és az Alföldön több helyen számítani kell esőre, záporra, délután szórványosan, estétől csak néhol valószínű csapadék. A csúcsérték általában 12 és 18 fok között várható.

Így indul a hétvége

Szombaton a déli, délnyugati megyékben a délutáni órákig erősen felhős marad az ég, másutt a gomoly-, illetve fátyolfelhők mellett általában több órára kisüt a nap. Helyenként előfordulhat zápor, nagyobb eséllyel a délnyugati és az északkeleti megyékben. Vasárnapra virradóra az északkeleti határ közelében, illetve a hegyekben nem kizárt egy-egy hózápor. Hajnalban -4, +8, kora délután 11, 15 fok valószínű.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?