Mutatjuk, hol csapnak le záporok (2020.04.27.)

Változékony időnk lesz a héten, felhős, csapadékos és napos időszakok váltakoznak majd. Jelentős lehűléstől azonban nem kell tartani.

Eleinte csak a nyugati országrészben és az északkeleti megyékben, délutántól viszont keletebbre is megnövekszik ma a gomoly- és fátyolfelhőzet - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) előrejelzésében. A délutáni órákban nyugat felől elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, majd éjfélig nagyjából a Duna vonaláig juthat el a csapadékzóna. A nyugati tájakon élénk lehet a délies szél, zivatarok környezetében pedig erős széllökések is előfordulhatnak. Napközben a hőmérséklet 19-25 fokig emelkedik.

A szerb görögkeleti Blagovestenszka, azaz Angyali Üdvözlet-templom Szentendrén napkeltekor 2020. április 27-én
Az Angyali Üdvözlet-templom Szentendrén napkeltekor április 27-én. Fotó: MTI/Mohai Balázs

Éjszaka a megnövekedett, megvastagodott felhőzet záporok, zivatarok kíséretében egyre inkább kelet, északkelet felé vonul át. Az északnyugati, nyugati területeken foltokban pára, köd, valamint rétegfelhőzet képződhet az elvonuló felhőtömb mögött. A levegő késő estére 9-16, hajnalra 6-13 fokig hűl vissza. Kedden délelőtt többé-kevésbé kisüt a nap a gomolyfelhők mögül, délután délnyugat felől azonban megnövekszik a magasszintű felhőzet. Elszórtan zápor, zivatar is ismét várható, valamint sokfelé megélénkül a délnyugati, déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet holnap 21-26 között alakul.

Ami a hét folytatását illeti, szerdán és csütörtökön még váltakozóan napos és felhős időre számíthatunk, pénteken és eleinte szombaton is viszont inkább már a felhők fognak dominálni. Pénteken több helyen valószínű csapadék zápor, zivatar formájában. Vasárnapra visszatér a derűs idő, legfeljebb a reggeli órákban lehetnek felhősebb körzetek. Jelentős lehűlés nem valószínű a hét folyamán, a nappali maximumok végig 20 fok felett alakulnak a melegebb tájakon.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra