Ma még 24 fok is lehet, hét közepén jön a lehűlés

Napos idővel indul a hét, kedd estig esőre sem kell készülnünk. Utána viszont hidegfront érkezik, ami akár 10 fokkal is lejjebb viheti a napi maximumokat.

Hétfőn napos időre számíthatunk, csupán néhány fátyolfelhőt láthatunk az égen, csapadék nem várható. Napközben néhol megélénkülhet a délkeleti, déli szél. A legmelegebb órákban 18 és 24 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk, késő estére pedig 9 és 17 fok közé hűl a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

őszi idő, napsütés, ősz, lehűlés
Napos idővel indul a hét, kedd estig esőre sem kell készülnünk. Élvezzük ki, amíg lehet. Fotó: Getty Images

Kedd este érkezik a hidegfront

A kedd párás, ködös idővel indul, de a köd feloszlását követően napos időre számíthatunk. Estig csapadék nem várható, késő este azonban egy hidegfront szakadozott felhőzete érkezik az országba, elsőként az északnyugati megyék fölé. A déli szél jellemzően mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 17 és 22 fok között alakul majd.

Mutatjuk, hol fog esni a legnagyobb eséllyel

Szerdán hajnalban ködfoltok képződnek, főként a déli megyékben. A hidegfront tovább szakadozó felhőzete délkelet felé vonul. Mögötte több órára kisüthet a nap, de az ország keleti harmadában napközben még helyenként erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, és záporeső is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél megélénkül, többfelé meg is erősödhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 6 és 13 fok között alakul majd, a fagyzugos, derült, szélvédettebb területeken azonban ennél hidegebb is lehet. A maximumértékek 14 és 20 fok között alakulnak.

Csütörtökön általában napos időre számíthatunk, de néhol azért gomoly- és fátyolfelhőket is láthatunk az égen. Csapadékra viszont ezen a napon nem kell készülni. Az északi, északkeleti, majd keleti szél megélénkülésére számíthatunk. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 8 fok között várható, néhol azonban hidegebb is lehet. A legmelegebb órákban pedig 9-14 fokot mutathatnak majd a hőmérők.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!