Kirándulásra csábíthat a hétvégi idő

A napsütéses, kellemes tavaszi idő a következő napokban is kitart, a jövő hét elejére ugyanakkor ismér zivatarokat jósolnak a meteorológusok.

Marad a napsütéses, enyhe idő a hét második felében is, erről árulkodnak legalábbis a Kiderul.hu előrejelzései. A szép, tavaszias időt ugyanakkor a jövő hét elején esőfelhők kísérik majd. 

A hét végéig marad a kellemes idő

Csütörtökön a délnyugati, déli megyékben erősen felhős vagy borult lesz az ég és szórványosan fordulhat elő - általában gyenge - eső. A felhőzet lassanként észak felé terjed, de naplementéig az ország északkeleti felén napos marad az idő. Az északkeleti szél csak kevés helyen élénkülhet meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet a napos részeken 9 és 13, a Dél-Dunántúlon 5 és 8 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő.

időjárás, tavasz
A napsütéses, kellemes tavaszi idő a következő napokban is kitart. Fotó: Getty Images

Északon, északkeleten általában gyengén felhős, napos időre számíthatunk pénteken, délen, délnyugaton közepesen, illetve erősen felhős ég lesz jellemző, de a nap második felében ott is csökkenhet a felhőzet. Számottevő csapadék nem várható, de főleg hazánk délnyugati felén néhol előfordulhat kisebb eső, zápor. A kora délutáni órákban 7 és 12 fok között alakul a hőmérséklet.

A hétvégén jobbára gyengén felhős, napos időre számíthatunk, számottevő csapadék nem valószínű. A nyugati, északnyugati szél sok helyütt megerősödhet. Szombaton a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -6 és +2 fok között alakul. Kora délutánra 7 és 13 fok közé melegszik fel a levegő. Vasárnap helyenként előfordulhat kisebb vegyes csapadék (nappal eső a jellemzőbb, de főleg éjjel havas eső, hószállingózás is lehet). 

Az előrejelzés szerint a jövő hét első napjaiban visszatér a borongós, esős idő, többfelé számíthatunk majd csapadékra. Hétfőn a minimum-hőmérséklet -7 és +2, a csúcsérték általában 2, 7, délen 8, 12 fok között várható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +14 °C

A nap első felében lehetnek átmenetileg felhősebb tájak is, ezt követően döntően napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, majd az esti órákban északnyugat felől ismét megnövekszik a felhőzet. Elsősorban a Dunántúl északi kétharmadán fordulhat elő kisebb eső, zápor, a nyugati határszélen akár zivatar is. A változó irányú szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27, 32 fok között valószínű. Szerdán nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.