Itt számíthatunk havas esőre, hóra (2021.11.26.)

Az elkövetkezőkben sajnos ritkán látjuk majd a napot, országszerte esős, borongós időre készülhetünk. Van, ahol havas eső, hó is eshet. Részletes előrejelzés hétfőig.

Ma túlnyomóan borult időre számíthatunk, legfeljebb estétől vékonyodhat, szakadozhat kissé a felhőzet - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében . Délnyugat felől egy kiterjedt csapadékzóna éri el hazánkat, amely csak lassan vonul észak felé: a Dunántúlon kiadósabb csapadékra van kilátás, illetve az eső mellett előbb Sopron és az Alpokalja térségében, később a Dunántúl nyugati és északi részein, a Bakonyban, illetve az Északi-középhegység magasabban fekvő helyein havas eső, havazás is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 1 és 9 fok között várható, késő estére -1 és +7 fok közé csökken a hőmérséklet.

Havas esőre, hóra is számíthatunk az elkövetkezőkben.
Havas esőre, hóra is számíthatunk az elkövetkezőkben. Fotó: Getty Images

Milyen idő lesz hétvégén?

Szombaton éjszaka erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd egyre nagyobb területen szakadozottabbá válik a felhőtakaró - napközben általában közepesen vagy erősen felhős idő várható. Miután a csapadékzóna észak felé távozik, dél felől újabb vonul észak felé: nagyrészt esőre számíthatunk, de a Dunántúl északi és nyugati tájain, valamint az északi hegyek magasabb csúcsain van némi esély átmeneti havas esőre, hóra. A délutáni órákban 2 és 12 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap általában erősen felhős vagy borult lesz az ég; a nyugat felől átvonuló csapadékzónából sokfelé esőre számíthatunk. Napközben a Dunántúl nyugati és északi megyéiben van esély halmazállapot-váltásra, később az északi hegyekben is. A minimum-hőmérséklet -1 és +7, a maximum 3 és 14 fok között valószínű.

Ez vár ránk hétfőn

Hétfőn az összefüggő felhőzet fokozatosan szakadozik, csökken, és általában felhőátvonulásokra lehet számítani hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Éjszaka a síkvidéken is egyre nagyobb területen van esély átmeneti havas esőre, hóra. Napközben néhol lehet záporos csapadék: eső, havas eső, hó egyaránt előfordulhat. Hajnalban -5 és +4, délután 1 és 6 fok között alakul a hőmérséklet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, de a nyugati határ közelében előfordulhatnak felhősebb körzetek is. Foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. A Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!