Humánmeteo: így hat ránk a szeles idő (2021.05.17.)

Kedden is folytatódik a megterhelő időszak, a szélre érzékenyek panaszai pedig még napokig nem szűnnek. A tartós igénybevétel másokat is megviselhet, a fejfájás sokaknál nem akar szűnni.

Kedden a szél, a szokatlanul hűvös idő, és keleten a párás levegő határozzák meg az élettani helyzetet, így nem számíthatunk arra, hogy korábbi panaszaink jelentősen mérséklődnének. A csapadékhajlam ugyan átmenetileg gyengül, de az ilyenkor szokásosnál 5-8 fokkal is hűvösebb lesz, ráadásul az esőt is több helyen kísérik erős széllökések. A szervezetünk most sem tud kellőképpen pihenni, regenerálódni. Az erősen szeles, hűvös idő a szervezetünk védekezőképességét is próbára teszi: fertőzésveszély térkép a Meteo Klinikán !

Szeles, esős időre számíthatunk, ami a szervezetünket is megterheli majd. Fotó: Getty Images
Szeles, esős időre számíthatunk, ami a szervezetünket is megterheli majd. Fotó: Getty Images

Elviselhetetlen fejfájás gyötörhet

A Frontjelentésben szereplő panaszok mellett például a fejfájásunk is tartós, és egyre elviselhetetlenebb lehet. Amennyiben érzékenyek vagyunk a szélre, akkor továbbra is alvásproblémákkal küzdhetünk: a nyugtalan éjszaka másnap aztán a teljesítményére is rányomhatja bélyegét, éppen ezért próbáljunk lefekvés előtt nyugodt körülményeket teremteni a hálószobában, és a vacsorát se hagyjuk késői időpontra. Próbáljuk tudatosan kerülni a stresszt, tervezzük meg előre a napirendünket.

A szabadtéri tevékenységek során rendkívül zavaró szélre kell készülni, sokfelé akár viharos lökések is lesznek. A szél több fokkal csökkenti az érzett hőmérsékletet és alacsony komfortérzetet is okoz. Keleten az esernyőkre is szükség lesz.

A szabadban a napos déli órákban erős lesz az UV-sugárzás, fontos, hogy megfelelően óvjuk bőrünket a káros sugarak ellen. Használjunk 30-40-es faktorszámú fényvédő szereket - ne feledjük, hogy a hűvös időben is le lehet égni az ilyen napállás mellett.

Az allergiásoknak jó hír, hogy a hűvös, csapadékos időben a levegő pollentartalma többfelé jelentősen csökkent, de a napos délutánon ismét egyre több virágpor lesz a levegőben. A közlekedést az erős széllökések tehetik nehezebbé, vezessünk lassabban, nagyobb figyelemmel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!