Egyre távolodunk a tavaszias időtől

Február közepén rekordmagas hőmérsékletet mérhettünk, a következő napokban azonban egyre hűvösebb, csapadékos időre kell készülnünk.

Borongós, csapadékos időre kell készülnünk a következő napokban a Kiderül előrejelzése szerint. A hét végére a napi maximum hőmérséklet már a 6 fokot sem haladja meg.

Egyre hűvösebb időre számíthatunk

Csütörtökön általában erősen felhős vagy borult idő várható, de a felhőtakaróban előfordulhatnak vékonyodások. Délutántól nyugat felől gyenge csapadékzóna érkezik, és halad kelet felé. Estig jellemzően a Duna-Tisza közéig ér a szemerkélő eső. A keleti, délkeleti szél az Észak-Dunántúlon élénkülhet meg, másutt mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul, az Északi-középhegység területén azonban ennél hűvösebb, akár 8 fok is lehet. Késő estére jellemzően 1 és 9 fok közé esik vissza a hőmérséklet.

időjárás, meteorológia
Egyre hűvösebb időre számíthatunk. Fotó: Getty Images

Az ország nagy részén több-kevesebb napsütés várható péntek délelőtt. Napközben érkezhetnek nagyobb, vastagabb felhőtömbök és elszórtan még ezekből is számítani kell esőre, záporra. Néhol az ég is megdörrenhet. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a déli, délnyugati szél. Általában 11 és 16 fok közé emelkedik a hőmérséklet, de északkeleten alacsonyabb csúcsértékeket is mérhetnek.

Várhatóan a szombat és a vasárnap sem kedvez majd a kültéri programoknak. Szombaton többfelé várható eső, zápor, főleg a déli országrészben jelentős mennyiségű csapadék is hullhat, ott egy-egy zivatar sem kizárt. A nap második felében átmenetileg csökken a csapadékhajlam, ugyanakkor estétől halmazállapot-váltás kezdődhet. A délnyugati szél északnyugatira fordul és többfelé megerősödik. A minimum-hőmérséklet 3 és 9, a maximum 6 és 12 fok között valószínű.

Nagyrészt erősen felhős, illetve borult időre számíthatunk vasárnap is. Hazánk déli, délkeleti felén több helyen, másutt néhol valószínű csapadék, melynek zöme havas eső, hó lehet, de főleg a délkeleti, keleti tájakon eső is várható. Az északnyugati, majd északkeleti szelet sokfelé erős lökések kísérik. Hajnalban -5, +2, kora délután 1, 6 fokot mérhetnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +14 °C

A nap első felében lehetnek átmenetileg felhősebb tájak is, ezt követően döntően napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, majd az esti órákban északnyugat felől ismét megnövekszik a felhőzet. Elsősorban a Dunántúl északi kétharmadán fordulhat elő kisebb eső, zápor, a nyugati határszélen akár zivatar is. A változó irányú szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27, 32 fok között valószínű. Szerdán nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.