Borús, nyálkás időjárás sok esővel (2021.12.02.)

Sokfelé kiadós eső eshet, megélénkül a szél, de napközben viszonylag enyhe idő lesz, 10-14 Celsius fokkal.

Csütörtökön borult lesz az ég, délelőtt inkább csak a déli tájakon szakadozhat fel még átmenetileg a felhőzet. Sokfelé várható kiadós eső, a legnagyobb mennyiségre elsősorban a Dunántúl délnyugati és középső részein lehet számítani. Az északi hegycsúcsainkon havazhat. A délnyugati, déli szél inkább már csak délkeleten lehet élénk, néhol erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország északi felén, kétharmadán 5 és 8, délen 9 és 14 fok között alakul. Késő este 2 és 9 fok közé hűl le a levegő - olvasható az Országos Meteorológia Szolgálat előrejelzésében.

esik
Szél, kiadós eső és viszonylag meleg időjárás jön. Fotó: Getty Images

Péntek éjszaka is marad a jellemzően borult idő. A csapadék súlypontja fokozatosan kelet, északkelet felé helyeződik, miközben északnyugat felől szűnni kezd. Az éjszaka második felében északkeleten az esőt síkvidéken is egyre inkább havas eső, havazás válthatja. Az északnyugati szél sokfelé lesz élénk, főleg az Észak-Dunántúlon, valamint az északkeleti megyékben erős is. A hőmérséklet hajnalban -2 és +4 fok között alakul.

Pénteken napközben a frontális felhőzet északnyugat felől határozottan csökken, kisüt a nap, délután már csak a Tisza menti konvergenciában lehet több-kevesebb felhő. A front intenzív csapadékzónája (melyben az eső átmenetileg havas esőbe, tapadó havazásba válthat) a déli órákban keleti országrészt is elhagyja, utána már csak a konvergencia mentén fordulhatnak elő záporok, hózáporok. Az északnyugati, északi szél többfelé lesz erős. A hőmérséklet csúcsértéke 2 és 6 fok között várható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?