Akár -4 fokot is mérhetünk éjszaka (2021.10.26.)

Az éjszakák kifejezetten hidegek, a nappalok pedig hűvösek lesznek a következő napokban, jó hír viszont, hogy csapadékra nem kell készülnünk. Részletes előrejelzés csütörtökig.

Kedden, a ködfoltok feloszlását követően napos, fátyolfelhős idő lesz, csapadékra nem kell számítanunk - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében . A Nyugat-Dunántúlon viszont estefelé már megvastagodhat a felhőzet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul, késő estére 0 és +6 fok közé csökken a hőmérséklet.

Most már kifejezetten hidegek az éjszakák.
Most már kifejezetten hidegek az éjszakák. Fotó: Getty Images

Napos lesz a szerda

Szerdán alapvetően napos idő várható, csapadékra ezen a napon sem kell készülni. Hajnalban foltokban köd, kisebb körzetekben esetleg réteges felhőzet is képződhet, de ezek délelőtt gyorsan feloszlanak. A maximum-hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul.

Csütörtök éjjel -4 fokot is mérhetünk

Csütörtökön az éjszaka képződő köd feloszlását követően derült vagy gyengén felhős napos, száraz időben lesz részünk. A keleti szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +4, a csúcshőmérséklet 12 és 16 fok között valószínű.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki néhány zápor, kis eséllyel egy-egy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható.Késő estére 14 és 21 fok közé hűl a levegő. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?