0 és 20 fok is lehet (2018.11.07.)

Szerdán a pára és a köd nehezen oszlik fel, foltokban akár egész nap is megmaradhat.

Ködös reggelek, enyhe nappalok

Szerdán napközben leginkább csak fátyolfelhők zavarhatják meg a napsütést. A szél helyenként megélénkülhet. Délután 15-20 fokos csúcshőmérsékletre számíthatunk. Nem lesz front a térségünkben.

0 és 20 fok is lehet a héten, időjárás időjárás-előrejelzés időjárás-jelentés november
0 és 20 fok is lehet ezen a héten

Csütörtök reggel is találkozhatunk párás, ködös tájakkal. Változóan felhős időre számíthatunk, de csapadék továbbra sem valószínű. Nem lesz jelentős a légmozgás. Ismét hideg lesz a hajnal, 0-8 fok várható. Délután 14-19 fokot mérhetünk.

Pénteken is többfelé párásan, ködösen indul a nap. Napközben főként az északi tájakon szűrhetik fátyolfelhők a napsütést. Északnyugaton megélénkül a délkeleti szél. A legmagasabb hőmérséklet 13-18 fok között alakul.

Milyen idő lesz hétvégén?

Szombaton a párás, ködös reggelt követően napközben főleg fátyolfelhős időre lehet készülni. Északnyugaton lesz kissé szelesebb az idő. 12-18 fok valószínű. Vasárnap is sok lesz a napsütés , de északon elvétve kisebb eső, egy-egy zápor előfordulhat. Gyenge, mérsékelt délnyugati szél várható. Pár fokkal melegebb időre, 13-19 fokra van kilátás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

A nyugati, délnyugati harmadban egyre nagyobb területen vastagszik, záródik a felhőzet, másutt általában derült vagy kissé felhős idő ígérkezik, de egyes körzetekben felhősebb lehet az ég. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Főképp északkeleten, majd estétől nagyobb területen kísérhetik élénk lökések az északkeleti szelet.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő.Hajnalra általában 5 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a szélcsendes, északi határ menti helyeken ennél esetleg hidegebb is lehet. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.