Fontos problémára figyelmeztet az NNK nőnapon

A március 8-i nemzetközi nőnap alkalmából a mellrákszűrés fontosságára hívta fel a figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).

„A nemzetközi nőnapon a női egyenjogúsághoz való jogot hirdetjük, és a nők ellen elkövetett erőszak különböző formái elleni tiltakozunk. Mindkét eszme fontos, de a legtöbben ezen a napon a feleségek, anyák, nagymamák felköszöntésére helyezik a hangsúlyt” – írja a Facebookon közzétett bejegyzésében az NNK. Egyszersmind arra hívja fel a férfiak figyelmét, hogy vigyázzanak azáltal is női szeretteikre, hogy figyelmeztetik őket az emlőszűrés fontosságára.

A népegészségügyi központ honlapján olvasható leírás szerint az emlőszűrés célja a tüneteket és panaszokat még nem okozó daganatok és daganatelőtti állapotok felismerése, lehetővé téve a súlyosabb következmények megelőzését. A szűrés fizikális vizsgálatból és mammográfiából áll. Utóbbi az egyetlen tudományosan igazolt eljárás az emlőszűrésére. Az ezzel a módszerrel felfedezett, korai stádiumú tumorokat az esetek döntő többségében meg tudják gyógyítani.

Magyarországon népegészségügyi programként működik emlővizsgálat: a 45 és 65 év közötti nők kétévente kapnak személyes, névre szóló meghívást mammográfiás vizsgálatra. A szűrés ingyenes, és az öltözőben eltöltött idővel együtt sem tart tovább 20 percnél. A mammográfiás felvételeket két radiológus szakorvos is kiértékeli, egymástól függetlenül.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.