Újabb ok a séta mellett: elkerülhető a stroke

A legújabb spanyol kutatás szerint azokban a nőkben, akik hetente több órát sétálnak, kisebb az agyérgörcs kialakulásának valószínűsége, mint azokban, akik kevesebbet, vagy egyáltalán nem sétálnak.

"Az általános népesség számára ugyanazt az üzenetet fogalmazhatjuk meg: a rendszeres, mértékletes rekreációs tevékenység jót tesz az egészségnek" - foglalta össze a tanulmány szerzője, José María Huerta, a regionális egészségügyi hatóság szakértője.

A kutatás szerint azok a nők, akik hetente legalább 210 perc lendületes sétát tesznek, az agyi érkatasztrófa alacsonyabb kockázatának vannak kitéve, mint azok, akik nem mozognak. A sétáló nők stroke kockázata még azoknál is kedvezőbb, akik kerékpároznak, vagy más, nagyobb intenzitású mozgást végeznek rövidebb ideig.

A betegségek bekövetkeztének rizikója Önnél!Az 1990-es évek közepén indított rákkutatási felmérés 33 ezer férfit és nőt vizsgált. A 12 éves utánkövetés alatt összesen 442 agyérgörcs következett be. A rendszeresen sétáló nők tekintetében az eredmények a stroke 43 százalékos csökkenésének felelnek meg az inaktív csoporthoz viszonyítva. A mozgás típusa és gyakorisága alapján azonban a férfiak esetében nem tapasztalták ugyanezt a kockázatcsökkenést. A kutatók nem tudják megmagyarázni ezt a jelenséget, de azt feltételezik, hogy a férfiak talán jobb fizikai állapotban kezdték el a felmérést, mint a nők, bár ezt a teóriát semmi sem támasztja alá.

Huerta szerint az általános népességgel sem lehet összehasonlítani a kutatásban résztvevők kockázati szintjét, mivel az alanyok többségükben egy meglehetősen sajátságos csoportból, a véradók közül kerültek ki , akik a szakértők szerint többnyire az átlagnál jobb egészségi állapotnak örvendenek.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az USA Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja (CDC) irányelvei szerint mindenkinek legalább 150 perc, vagyis két és fél óra közepes intenzitású testmozgást, például lendületes sétát kellene végeznie hetente.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén előfordulhat, másutt kicsi a csapadék esélye. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.