Rúgjon labdába ön is!

Úgy tűnik, a foci nemcsak a világbajnokságon játszó fiatal élsportolóknak való. Egy friss dán kutatás azt mutatta, hogy a labdarúgás jelentős egészségügyi előnyökkel jár a hatvan éven felüli férfiak esetében.

"Az eredmények azt bizonyítják, hogy a labdarúgás intenzív, sokrétű és hatékony edzésforma még az edzetlen, idős férfiak számára is" - foglalta össze a kutatást Peter Krustrup, a Koppenhágai Egyetem munkatársa.

internetes kiadásában megjelent tanulmányhoz 27 hatvanhárom és hetvenöt év közötti inaktív férfit választottak ki, akiket labdarúgó edzésre, erőedzésre, vagy edzés nélküli csoportba osztottak be. A két edző csoport heti két egyórás edzést végzett egy éven keresztül. Az alanyokat fizikális vizsgálatoknak vetették alá a kutatás elején, majd négy és tizenkét hónapnál. Az eredmények alapján az derült ki, hogy a labdarúgó csoportban lévő férfiak szívműködése, izomereje és csont-mineralizációja jelentős mértékben javult az egy éves időszakban. "Egyértelmű tehát, hogy csonttörések kockázatát azokban az idős férfiakban, akik soha nem futballoztak, vagy már évtizedek óta nem játszottak." Ezek az előnyök pedig a focipályán kívül is meglátszanak. Az kertészkedést . Ezek az előnyök pedig a játékosokon kívül a családjukat és a barátaikat is érintik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

gyógyteák
Ezt idd este, hogy jó legyen a vércukrod – Dietetikus ajánlásával
áfonya
Nem hinnénk, de ezt teszi az áfonya a szervezetünkkel
A rák rejtett csatlósa: egy vitamin segíti a tumorsejtek túlélését
banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
cékla hatásai
Nem hinnénk, de ezt teszi a cékla a szervezetünkkel
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +7 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható. Helyenként - főként északkeleten, keleten - zápor, néhol zivatar előfordulhat. Az északias szelet több helyen élénk, Szabolcsban, illetve záporok, zivatarok környezetében akár erős lökések is kísérhetik.Késő estére 7 és 17 fok közé hűl le a levegő. Várhatóan nem érkezik jelentős időjárási front Magyarország fölé ezen a napon.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mit jeleznek a körmön futó barázdák? – Kvíz: 7/7 csak a legjobbaknak megy! A körmök nemcsak esztétikai szerepet töltenek be, hanem sokat elárulhatnak az egészségi állapotunkról is. Teszteld a tudásod körömápolásról és körömbetegségekről kvízünk segítségével!
kvíz
Kvíz: milyen a normális menstruáció? – Felismernéd a gyanús tüneteket? A menstruációs ciklus sokféle egészségügyi problémára felhívhatja a figyelmet. Ismered azokat a tüneteket, amelyekkel érdemes nőgyógyászhoz fordulni? Tedd próbára tudásod kvízünkben!