Nem kell víz a tengeribetegséghez

Enyhe tünetektől a súlyos kellemetlenségekig számos panasszal jelentkezhet a tengeribetegség, amely viszont az elnevezését némiképp cáfolandó még azt sem követeli meg az érintettektől, hogy a nyílt vízen hajózzanak.

A tengeribetegséghez nem is kell víz?

Maga a fogalom alighanem mindenki számára ismerős, sokan át is élték már a problémát, amely lehetett egy kis émelygés, de akár súlyos, kiszáradással fenyegető hányás is. Az egyéni adottságok e téren is meghatározóak, hiszen míg egyesek soha nem találkoznak ezzel a nem kívánt állapottal, addig mások alaposan megszenvedik.

És hogy mi áll a háttérben? A tengeribetegséget a belső fülben lévő helyzetérzékelő rendszer zavara okozza. Bizonyos szituációkban ugyanis a mozgás során hirtelen bekövetkező változások és a közben látott vizuális ingerek nincsenek összhangban.

Nem szükséges vízre szállni ahhoz, hogy valaki tengeri beteg legyen, egyensúlyérzékelés mozgás okozta betegség tengeribetegség hányás rosszullét hányáscsillapító
Nem szükséges vízre szállni ahhoz, hogy valaki tengeribeteg legyen

Jellemző példa lehet erre, amint a hullámok más ritmusban lökik meg a hajót, mint ahogy szemünkkel látjuk azokat, de egy autóban is átélhetünk hasonlót hirtelen gyorsuláskor és lassuláskor. Sőt, gyerekek akár egy videojáték előtt ülve is átélhetnek hasonlót.

A tengeribetegség a felnőttek körében egyébként is sokkal ritkább, mint gyerekkorban.

A víz és a szárazföld mellett jelentkezhetnek-e a panaszok a levegőben is? A tengeribetegség és a repülőgépek kapcsolatáról ide kattintva olvashat.

Az orvosi kifejezéssel csak mozgás okozta betegségként aposztrofált jelenség kezelése kizárólag tüneti: hányáscsillapítók, hányingercsökkentők segíthetnek mind a megelőzésben, mind a már meglévő tünetek enyhítésében. A helyzet a legtöbb esetben magától rendeződik.

A tengeribetegségről bővebben Betegségek A-Z rovatunkban olvashat!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!