Mozogjunk az érelmeszesedés ellen!

Az érelmeszesedés következményeként bekövetkező érszűkület a magyar lakosság közel 5 százalékát érinti, ám megfelelő életmóddal, mozgással megelőzhető lenne a betegség.

A kezeletlen betegségnek súlyos következményei lehetnek, holott a megfelelő életmódnak mind a megelőzésben, mind a kezelésben óriási szerepe van. Prof. Dr. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási szakértője, belgyógyász, klinikai farmakológus beszélt a témáról.

Ha az érfal elveszti rugalmasságát

Az ütőerek (artériák) meszesedése tulajdonképpen az idősödéssel járó természetes folyamat, amelyet azonban több tényező lassíthat, illetve gyorsíthat. A meszesedés leggyakoribb formája az atherosclerosis, amely során az érbelhártya alatt először kásaszerű anyagot tartalmazó, később a lerakódó kalcium miatt megkeményedő plakkok akadályozzák a szervek vérellátását. A folyamat azonban már korábban elkezdődik. Egyes fehérvérsejttípusok felveszik és tárolják a koleszterint, ún. "habos" sejtekké alakulnak és ezek tapadnak ki az érfal belső sejtrétegéhez. Ezután bonyolult biokémiai folyamatok során alakul ki a kitapadt plakk. A plakkok helyén az érfalak rugalmassága csökken, az erek merevebbé válnak és lassan beszűkülnek, esetleg el is záródnak az érintett szakaszok.

Az érszűkület vizsgálatánál minden esetben szükséges a nyaki erek ultrahangos vizsgálata, a laborvizsgálatok, az EKG (gyakran terheléses EKG is), és a végtagi erek tapintása. A szűrésre alkalmas az arteriográfia is.

A fokozatosan csökkenő oxigén- és tápanyag ellátáshoz az érintett szervek hosszan, fokozatosan "hozzá tudnak szokni". A legnagyobb veszély azonban az, hogy ezeknek a plakkoknak a széle mindig lazább, és ha beszakad, akkor létrejön az ún. plakk-ruptúra. Ez a leszakadt plakk szelepszerűen azonnal elzárja az illető eret, hirtelen nagy mennyiségű vérlemezke csapódik oda és másodpercek alatt kialakul a dugó. Ha ez a szívben következik be, létrejön az infarktus, ha az agyban, akkor a stroke, ha bárhol máshol, pl. a végtagokban, akkor az akut artériás elzáródás. Az első kettő állapot életveszélyes is lehet, mert a szerveknek nem volt idejük a csökkent oxigénellátáshoz hozzászokni. Ez a perifériás ereket is érintheti a végtagi és a nyaki erekben. A folyamat sokáig nem okoz tüneteket, később pedig attól függenek a panaszok, hogy milyen mértékű az elzáródás és hol helyezkedik el. Mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni, ha krónikus fájdalmat, helyi érzéketlenséget, görcsöket, az érintett testrész hűvösségét tapasztaljuk. Ha a nyaki vagy agyi ütőerek az érintettek, tapasztalhatunk többek közt szédülést, látás- vagy hallászavart, ha pedig a szívkoszorú-erekben van szűkület, terhelésnél jelenik meg a fájdalom.

Az érelmeszesedés összetett folyamat, kialakulásában szerepet játszik a genetika, a családi halmozódás, a vérzsírok (koleszterin és triglicerid) emelkedett szintje, a magas vérnyomás, a cukorbetegség. Kiemelendő a dohányzás, az elhízás és a mozgásszegény életmód.

Mozogjunk!

A koppenhágai egyetem kutatói a mozgás szerepének megfigyelése miatt 42 házaspárt követtek négy éven keresztül, miközben rendszeresen mozogtak. Kezdeti értékeikhez viszonyítva valamennyiüknek nőtt a maximális oxigénfelvevő képessége, csökkent a koleszterinszintjük, és minden olyan rizikófaktor értéke, amelyeket az érelmeszesedés előszobáinak lehet tekinteni. A fizikai aktivitás szintje a közepesen intenzívet közelítette, az ennél megerőltetőbb mozgás nem eredményezett nagyobb egészségnyereséget.

A megfelelő mozgásfajta, intenzitás és gyakoriság kijelölése ideális esetben szakorvos és személyi edző feladata.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.